Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt Kávássy Sándor

Életének 72. évében elhunyt Kávássy Sándor történész, volt kisgazda országgyűlési képviselő. Kávássy Sándort a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Sonkádon, otthonában érte a halál szombaton - tájékoztatta a család az MTI-t.


Dátum: 2006-04-22 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:08.761820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kávássy Sándor 1934-ben született a romániai Szinérváralján. Tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem szakán végezte 1952 és 1956 között. 1963-ban doktorált, 1974 óta a történettudomány kandidátusa volt.

Az egyetem elvégzése után általános és középiskolai tanárként dolgozott, majd az egri Tanárképző Főiskolán tanított.

A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártnak (FKGP) 1988-ban lett tagja, 1990 és 2002 között a párt országgyűlési képviselője volt. 1991 és 1994 között az FKGP első alelnökeként, 2001 és 2002 között országos alelnökeként tevékenykedett.

1994-től az Országgyűlés jegyzője, 1997 novemberétől 1998 júniusáig a Ház alelnöke volt.

1998 júliusától 2001 májusáig a Környezetvédelmi Minisztérium politikai államtitkári posztját töltötte be.

1999-től az Illyés Közalapítvány Kuratóriumának tagja volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek