Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A második fordulóban 5 millió 79 ezer választópolgár élhet szavazati jogával

Az országgyűlési választások második fordulójára törvényesen sor kerülhet vasárnap - közölte az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke szombaton nemzetközi sajtótájékoztatón Budapesten.


Dátum: 2006-04-22 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55229
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:09.650625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nincs annak törvényes akadálya, hogy a második fordulóra Magyarországon a holnapi nap során sor kerülhessen" - mondta Szigeti Péter. Hozzátette: az OVB a választás eddigi folyamatában betöltötte az ellenőrző szerepét, felügyelte a törvényességet, és erre készen áll a második fordulóban is.

Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője ismertette a nemzetközi sajtó képviselőivel a magyar választási rendszert. Elmondta, hogy összesen 386 képviselőt választanak meg.

Közül 176-ot egyéni választókerületben, a többiek területi listáról, illetve országos listáról kerülnek a parlamentbe.

A második fordulóban 110 egyéni választókerületben 5 millió 79 ezer választópolgár élhet szavazati jogával. Az első fordulóban 66 egyéni mandátum és 146 területi listás mandátum sorsa dőlt el, és 331 jelölt szerzett jogot, hogy induljon a második fordulóban.

Közülük 85-en visszaléptek, így 246 jelölt neve szerepel majd összesen a szavazólapokon - közölte Rytkó Emília.

Az OVI elnöke elmondta, hogy a második forduló eredményességének feltétele a 25 százalékos részvétel. Összesen 6.775 szavazókör lesz nyitva vasárnap reggel 6 és 7 óra között. Egy szavazókörben 600 és 1.200 közötti számú választópolgár adhatja majd le voksát.

Rytkó Emília hangsúlyozta, hogy a titkos szavazás feltételei minden választókörben biztosítottak. Az eddigi tapasztalatok alapján az OVI vezetője 68 százaléknál nagyobb részvétellel számol.

Azt is elmondta, hogy külföldön 90 országban 5.943 választópolgár adhatja le szavazatát. A külföldi urnákat 4 nap alatt hazaszállítják, majd a voksokat továbbítják a 110 választókerületbe.

A külföldi szavazatokat a kijelölt szavazókörökben összekeverik az itthoniakkal, s ezután számolják meg, így végeredmény csak ekkor

lesz.

Benkő István, az OVI sajtófőnöke a tájékoztatón közölte, hogy a Duna palotában lévő Országos Választási Központba 166 külföldi vendég kért akkreditációt közel 40 országból. A magyar sajtó számára 420 akkreditációt adtak ki - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek