Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szolnok és Szeged között tetőzik a Tisza

A Tisza nagy árhulláma a Szolnok és Szeged között tetőzik, és a folyórendszer állandó vízutánpótlása rendkívül tartós, ezért a 2000. évinél is hosszabb időtartamú védekezésre kell felkészülni - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szombaton az MTI-vel.


Dátum: 2006-04-22 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55236
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:11.790205, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatása szerint a kora délutáni adatok alapján a vízállás Szolnoknál 1013, Tiszaugnál 946, Csongrádnál 1033 centiméter volt, az utóbbi két helyen már rekord értéknek számítanak.

A Hármas-Körös Öcsödig apad, alatta tetőzik, Kunszentmártonnál az 1041 centiméteres vízállást 30 órán át mérték.

A Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén április 14-e óta rendkívüli árvízvédelmi készültség van érvényben a Tisza folyón Kisköre és Csongrád között, a Zagyva visszaduzzasztással érintett szakaszán Újszász és Szolnok között, valamint a Hármas-Körös jobb partján Mezőtúr és Csongrád között.

Fakadó- és szivárgóvíz a védvonalak hosszának több mint felén, 367 kilométeren jelentkezik, az általuk elöntött terület 1.273 hektárt tesz ki. A csurgások száma 873-ra emelkedett.

Az elmúlt 24 órában a védekezésben 5664 ember dolgozott, 439 közúti jármű, 122 építőipari gép és 9 vízi jármű segítette a munkát. Felhasználtak 170 tonna terméskövet, 2.348 tonna kavicsot, 22.920 négyzetméter fóliát, 3181 köbméter homokot és 326.850 zsákot.

Koncentrált erők erősítették a töltést a Hármas-Körös jobb partján 500 méterre a tiszai torkolattól. A munkában helikopterek, katonák, két vízügyi osztag, a Búvár Kft. és a KÖTI-VIÉP B. Kft. által biztosított munkások vettek részt. Tiszazug térségében két jelentős csurgás megszüntetésében vettek részt a búvárok. A Körös jobb partján bekövetkezett töltésmegcsúszást a folyamatos beavatkozás eredményeként sikerült megállítani. Az állékonyság fenntartása további erőfeszítéseket igényel.

A Hármas-Körös töltésén jelentkezett mentett oldali rézsűcsúszás bevédésében a honvédség részéről 12 kétéltű jármű, 12 úszóponton, 8 helikopter és 400 katona vett részt folyamatos munkavégzéssel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek