Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Egyesült Államok pilóta nélküli kémrepülőgépeket szállít Lengyelországnak

Az Egyesült Államok pilóta nélküli kémrepülőgépeket szállít Lengyelországnak a két ország képviselői által aláírt megállapodás alapján - közölte szombaton a lengyel védelmi minisztérium.


Dátum: 2006-04-22 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55239
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:12.716359, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyezség megszületését Piotr Paszkowski, a tárca szóvivője jelentette be. A Dziennik című lengyel lap értesülései szerint Varsó összesen nyolc darab Shadow 200 típusú felderítő repülőgéphez - és a gépekhez tartozó földi és számítógépes fölszereléshez - jut hozzá az Egyesült Államoktól Washington külföldi hadseregeket finanszírozó programja keretében, összesen 40 millió dollár értékben. Zbigniew Gnatowski ezredes, a lengyel hadsereg vezérkarának a lap által megszólaltatott szóvivője szerint Varsó harci felderítésre használná a kis pilóta nélküli repülőgépeket, amint azt a szövetségesek által rendelkezésre bocsátott gépekkel is teszi Irakban, amelynek középső-déli részén Lengyelország parancsnoksága alá tartozik egy 14 ország katonáiból álló többnemzetiségű hadosztály.

Az amerikai hadsereg szinte kizárólag pilóta nélküli repülőgépekre alapozza felderítését Irakban, Shadow gépekkel próbálva föltérképezni az út mentén elrejtett robbanószerkezeteket, a lázadók aknavetőinek pozícióját, a városi környezetben tevékenykedő mesterlövészeket és az amerikai menetoszlopokat becserkészni készülő felkelőket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek