Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-Amerikában rendben zajlik a szavazás

Rendben zajlik a szavazás az egyesült államokbeli és kanadai magyar külképviseleteken, ahol közép-európai idő szerint szombat délben kezdődött meg a magyarországi parlamenti képviselőválasztás második fordulója.


Dátum: 2006-04-22 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:13.023002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közép-európai idő szerint délután háromnegyed ötig New Yorkban a 343 szavazóból 90-en adták le voksukat, Washingtonban a 172 szavazóból 22-en, a kanadai Torontóban a 122 szavazóból pedig 20-an járultak az urnákhoz. A nyugati parti Los Angelesben az időeltolódás miatt közép-európai idő szerint délután háromkor nyílt meg a szavazóhelyiség és az első két órában nyolc magyar állampolgár szavazott le.

A szavazás mindenütt rendben, várakozás nélkül zajlott. Egyedül New Yorkban észleltek és jegyzőkönyveztek egy rendellenességet. Horváth Gábor New York-i főkonzul tájékoztatása szerint egy szavazópolgár megfelelő magyar okmányok nélkül jelent meg és így nem tudta leadni a voksát, amiért minősíthetetlen jelzőkkel illette mind a külképviseletet, mind a külképviseleti választási irodát. A főkonzul szerint ez annál is inkább érthetetlen volt, mivel az illető tevőlegesen részt vett a szavazásra való mozgósításban és az első fordulóban a megfelelő okmányok felmutatásával annak rendje és módja szerint leszavazott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek