Kulcs a sikeres EU-pályázatokhoz
Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozást követően, 2004-2006 között várhatóan mintegy ezer milliárd forintnyi forráshoz jut, elsősorban az infrastruktúra és a regionális fejlesztés területén - mondta Flamm László, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) Európai Unió Munkacsoportjának vezetője.
Dátum: 2002-10-15 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:12.568341, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Ezt a hatalmas összeget csak akkor tudja Magyarország teljes egészében felhasználni - mutatott rá a munkacsoport-vezető -, ha az érintettek, elsősorban a helyi önkormányzatok, a regionális fejlesztési szervezetek, illetve a kistérségek és azok társulásai az unió által is megfelelőnek ítélt pályázatokat nyújtanak be az általuk elképzelt tervek finanszírozására.
- Magyarországon már sokan tudnak uniós pályázatokat írni, de még többen vannak azok, akiknek még tanulniuk kell ezt - tette hozzá a szakember.
A BKÁE EU Munkacsoportja ezért készített egy gyakorlati útmutatót az EU-pályázatírásról "Kulcs a sikeres EU-pályázatokhoz" címmel, közreadva egyes uniós tagállamok, elsősorban a Magyarországhoz hasonló kis államok tapasztalatait. A kézikönyv gyakorlati útmutatást ad arról, hogy miként is kell kitölteni egy-egy pályázati űrlapot ahhoz, hogy azután terveik finanszírozásához uniós pénzekhez is hozzájussanak.
Flamm László szerint a pályázatok megírásakor egy-egy régiónak azért van nagyobb esélye, mint az adott helyen lévő településeknek külön-külön, mert az unióban azokat a pályázatokat részesítik előnyben, amelyek megvalósítása egy-egy nagyobb közösség érdekét szolgálja.
- Természetesen azok a csatornák is megvannak, amelyeken egyének vagy egy-egy település nyerhet pénzeket az unió kasszájából - tette hozzá.
A BKÁE EU Munkacsoportja azt tervezi, hogy azok számára, akik igényt tartanak rá, egy napos konzultációkat tart a pályázati tudnivalókról.
MTI - fidesz.hu