Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az IMF felügyelje az olajpiacot?

Thierry Breton francia pénzügyminiszter szombaton azt indítványozta az IMF-nek, hogy felügyeleti szerepét terjessze ki az olajpiacra is és ez ügyben az őszre dolgozza ki álláspontját.


Dátum: 2006-04-23 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:17.250171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A francia miniszter az IMF kormányzó tanácsának értekezletére előterjesztésében azt javasolta, hogy az IMF-nek az olaj kérdésével kapcsolatos szerepét egészében fokoznia kell. Breton szerint "tegyen ajánlásokat" ezen a téren, így az alternatív energiaforrásokkal, a piaci spekuláció felszámolásával is kapcsolatban.

Az IMF-től származó források szerint a francia pénzügyminiszteri javaslatot indiai és brit részről is támogatták és utóbbiak is azt kérték, hogy az IMF vonatkozó elképzeléseivel már idei szeptemberi közgyűlésén álljon elő. Ugyanakkor a jelentések szerint az Egyesült Államok nem ezen a téren, hanem az árfolyami kérdésekben vár nagyobb szerepvállalást a 184 országot tömörítő IMF-től.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek