Carter: Bush felhagyott az izraeli-palesztin megbékélés erőltetésével
Kedd hajnalban Washingtonba utazott Ariel Saron izraeli miniszterelnök, aki az Irakkal kapcsolatos fejlemények mellett az izraeli-palesztin helyzetről tárgyal szerdán George W. Bush amerikai elnökkel.
Dátum: 2002-10-15 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5004
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:12.870830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hivatalba lépése óta Saron hetedszer jár Washingtonban, és látogatását ezúttal várhatóan feszültebbé teszi, hogy az amerikai vezetés a minap bírálta Izraelt, amiért a palesztin fegyveresek elleni hadműveleteinek polgári áldozatai is vannak - jelentette a Reuters hírügynökség. Az Egyesült Államok arra is sürgeti a zsidó államot, hogy enyhítsen a palesztin polgári lakosságot sújtó intézkedéseken, mint a kijárási tilalom és a közlekedési blokádok. A kormányfő viszont izraeli források szerint olyan információkat visz magával, amelyek szerint a palesztin fegyveresek a közeljövőben fokozni igyekeznek Izrael-ellenes tevékenységüket.
Bush egyik elnökelődje, a friss Nobel-békedíjas Jimmy Carter eközben egy rádiónyilatkozatban bírálta az Egyesült Államokat, amiért nem igyekszik előmozdítani a békefolyamatot az izraeliek és a palesztinok között, továbbá nem egyenlő félként kezeli őket. A Sky Radio Networknek nyilatkozva Carter úgy vélte, Bush felhagyott a megbékélés erőltetésével, és már nincs is abban a helyzetben, hogy tárgyalásokra késztesse a feleket. Szerinte ezzel 30 év amerikai béke-erőfeszítései torpantak meg, és sürgős lenne, hogy Washington újra látványosan fellépjen a közvetítő szerepében.
A palesztin területről hétfő éjjel azt jelentették, hogy a Jordán folyó nyugati partján fekvő Dzsenín közelében két palesztin egy robbanásban életét vesztette. Izraeli sajtóforrás szerint a két férfi egy pokolgépet akart működésbe hozni, míg palesztin állítás szerint izraeli katonák végeztek velük ismeretlen okból.
Ugyancsak hétfő este támadás érte a szintén ciszjordániai Betlehem polgármesterének lakóhelyét. Egy autóból Molotov-koktélt dobtak az épületre, de az incidensben senki sem sérült meg. A keresztény polgármester, Hanna Nasszer az AFP hírügynökségnek nyilatkozva értetlenségét fejezte ki, leszögezve, hogy nincsenek ellenségei, és egyetlen politikai csoportot sem kíván maga ellen hangolni.
MTI - fidesz.hu