Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az orosz ortodox egyház a húsvétot ünnepli

A húsvétot ünnepelték vasárnap az orosz ortodox egyház közel 27 ezer templomában világszerte. Ünnepi üzenetében II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája a világtörténelem központi eseményeként méltatta Krisztus feltámadását.


Dátum: 2006-04-23 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:19.036180, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vlagyimir Putyin elnök is megjelent a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban, ahol négyezer hívő vett részt az orosz ortodox egyházfő vezette éjféli szertartáson. A körmenet előtt megérkezett Moszkvába a szent láng Jeruzsálemből.

Krisztus feltámadása oroszok millióit tölti el örömmel, reménységgel, s erősíti hitüket az emelkedett szellemi ideálokban - hangsúlyozta Putyin a Kreml által közzétett köszöntőjében.

A Nemzetközi Űrállomás legénysége megszentelt, aranyozott kereszttel fogadja a Húsvétot - adta hírül az ITAR-TASZSZ.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek