Gátrobbantás, kitelepítések Romániában
A Duna romániai szakaszának nagy részén stabilizálódott a helyzet, délkeleten azonban még folynak a kitelepítések. A Vajdaságban még legalább két hét kemény munka vár a védekezőkre.
Dátum: 2006-04-23 12:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:19.653922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
130 családnak kell elhagynia otthonát Oltina települést Konstanca megyében. Közülük száz már elmenekült, miután délelőtt áttörte a Duna a védgátat. Először csak egy 80 centiméteres repedés keletkezett a töltésen, s pár óra alatt 80 méteresre szélesedett. Itt egy-két napon belül víz alá kerülnek a házak. A folyam óriási hozamát ebben a délkeleti országrészben szombaton vízeltereléssel csökkentették.
Gátrobbantással több ezer hektáros lakatlan állatvédelmi területet árasztottak el, egyelőre nem lehet tudni, hány vadállat pusztult el. Viszont falvak, városok menekülhetnek meg az árvíztől keleten.
Innen több száz kilométerre nyugatra, a Duna Dolj megyei szakaszán, ahol eddig a legnagyobb pusztítást, több száz ház összeomlását okozta az áradás, a helyzet stabilizálódni látszik.
Szombaton és vasárnap közel ezer civil, csendőr és katona erősítette a gátat, két helikoptert, katonai járműveket és a falusiak szekereit használták anyagszállításra. Bechet városnál az Afganisztánt és Irakot megjárt katonai egység dolgozik a védművön. Parancsnokuk szerint a város megmenekül.
A tíz napja rendkívüli veszélyben lévő Bistret községnél is áll a gát. A 10 ezer környékbeli veszélyeztetett ember nyugodtan tölti az ortodox húsvétot - nyilatkozta a Magyar Rádiónak a község polgármestere, aki elmondta még, hogy a 6 kilométeres gáton a három rés közül kettőt bordás megtámasztással sikerült elzárni. Az egyiken lehetetlen megállítani a vízsugarat, de ez nem jelent közvetlen veszélyt, és remélhetőleg szerencsésen átvészeli a dél-romániai község a hétfőre várható újabb árhullámot is.
radio.hu - fidesz.hu