Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Néhány centiméteres apadás a Közép-Tiszán

Néhány centiméteres az apadás a Közép-Tiszán, Tokajtól Tiszadobig öt, Tiszafüred-Kisköre között négy, Szolnoktól Tiszaugig egy, míg Csongrád-Szeged között két centiméterrel csökkent a vízszint - közölték a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövizig) vasárnapi szolnoki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-04-23 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:20.561816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Részben a vízutánpótlás, illetve a Duna lassú apadása miatt azonban rendkívül tartós, a 2000. évi árhullámnál is hosszabb időtartamú védekezésre kell felkészülni - mondta a Köti-kövizig védelemvezető-helyettese.

A Hármas-Körös már érzélkelhetően apad, a vasárnap reggeli vízállás Szarvasnál 966 centiméter volt, a tetőzést követően ebben a szelvényben 20 centiméterrel mutatott kevesebbet a vízmérce - tette hozzá Barcs Sándorné.

A Köti-kövizig területén április 14-e óta rendkívüli árvízvédelmi készültség van érvényben 393 kilométeren, a Tiszán Kisköre és Csongrád között, a Zagyva visszaduzzasztással érintett szakaszán Újszász és Szolnok között, valamint a Hármas-Körös jobb partján Mezőtúr és Csongrád között.

A szakember jelezte: az igazgatóság területén nagyon megszaporodtak az árvízi jelenségek, fakadóvíz összesen 255, míg szivárgás 66 kilométer hosszon jelentkezik. A csurgások száma 959-re emelkedett. A szivárgó és fakadó víz által elöntött terület nagysága 1.300 hektárt tesz ki. A töltéseken összesen 760 méteren észleltek hosszirányú repedést.

Az elmúlt 24 órában a védekezésben 5.927 ember, 428 közúti jármű, 126 építőipari gép és 13 vízi jármű vett részt, felhasználtak többek között 1.090 tonna terméskövet, 3.385 tonna kavicsot, 576 négyzetméter fóliát, 2.250 köbméter homokot.

A Tisza mentén Tiszakécskén, Vezsenyben, Lakitelken, Nagykörün, Tiszavárkonyban és Tiszajenő belterületi szakaszán folytatódott a töltés bordás megtámasztása és a magassági hiányok pótlása. A martfűi magas parton megerősítették a nyúlgátat, valamint a 442-e számú főút megvédése érdekében újat építettek.

Koncentrált erők erősítették a töltést a Hármas-Körös jobb partján a tiszai torkolattól 500 méterre. Az állékonyság fenntartása további nagy erőfeszítéseket igényel. A munkában a honvédségtől 12 kétéltű gépjármű, 12 úszóponton, 8 helikopter és 1.300 katona vett részt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek