Selmeczi: Sajnálatos az alacsonyabb részvétel
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője sajnálatosnak nevezte, hogy alacsonyabb a választások második fordulójában a részvétel, mint az elsőben volt.
Dátum: 2006-04-23 19:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55282
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:25.721460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A Fidesz sajnálatosnak tartja azt, hogy nem mentek el annyian szavazni, mint az előző fordulóban" - mondta az MTI-nek Selmeczi Gabriella vasárnap néhány perccel hét óra előtt, a Fidesz választási központjában, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában.
Hozzátette: a demokrácia egyik alapköve, hogy minél többen voksoljanak, ezért tartják sajnálatosnak, hogy kisebb a részvételi arány.
Kérdésre válaszolva elmondta: nem értik, hogy miért alacsonyabb a részvétel, hiszen mind a két nagy párt intenzíven kampányolt és a mozgósításra helyezte a hangsúlyt.
Az elemzések még előttünk állnak - fűzte hozzá a szóvivő.
MTI - fidesz.hu