A Fidesz mandátumszerzői
A 386 fős parlamentben a 2006. évi országgyűlési választásokon a Fidesz-KDNP 164 képviselői helyet szerzett. A választások hétvégi második fordulójában - a külképviseleti szavazatok hozzáadása nélkül - a Szövetség 41 jelöltjének sikerült győzelmet aratnia. Közülük mutatunk be néhányat.
Dátum: 2006-04-23 22:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:31.559836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kósa Lajos: Hajdú-Biharban nem tudott győzni az MSZP
Míg országosan az MSZP győzött, addig Hajdú-Biharban nem tudott győzni - értékelte a választások eredményét vasárnap este az MTI-nek Kósa Lajos debreceni polgármester, a Fidesz megyei elnöke.
Az ellenzéki politikus szerint Debrecenben pártja előre lépett, miután már az első fordulóban megszerezte mind a három egyéni képviselői helyet.
Ugyanakkor elismerte, hogy Hajdú-Bihar megyében nem sikerült megismételni a korábbi eredményüket, hogy mind a kilenc egyéni választókerületben fideszes legyen a képviselő. Balmazújvárosban, Berettyóújfaluban és Püspökladányban ugyanis a szocialista párt jelöltjei győztek a második fordulóban.
Kósa Lajos megjegyezte: az ország kétségbeejtő helyzetben van, ezért kíváncsian várja, hogy a Gyurcsány-kormány, amelyik ebbe a helyzetbe juttatta az országot, mit tesz a jövőben, hogyan kívánja elkerülni a fenyegető pénzügyi csődöt.
"A feketeleves az embereknek csak most következik, csődtömeggel kell szembenéznünk" - tette hozzá. Kósa Lajos végezetül kijelentette: a Fidesz továbbra is a szavazóik érdekeit fogja képviselni az Országgyűlésben.
Saját politikai jövője kapcsán megismételte: nem kíván országos pártpolitikus lenni, továbbra is Debrecen polgármestereként fog dolgozni.
Hirt Ferenc: Össze kell dolgoznunk
Tolna megye 5. számú választókerületében, Tamásiban Hirt Ferenc vállalkozó, a Fidesz jelöltje nyerte a mandátumot.
"Nem szeretem a szembenállást, félre kell tenni a pártérdekeket, össze kell dolgoznunk az MSZP és az MDF listán bejutott képviselőjével a körzet 31 településének érdekében" - mondta a képviselő, aki köszönetet mondott a választópolgároknak a bizalomért, és az aktivistáknak a "rengeteg munkáért".
Hirt Ferenc sikeres vállalkozóként eddig nem vett részt a politikában, választókerületét a megelőző két választási ciklusban Dávid Ibolya, az MDF elnöke képviselte.
Gruber Attila: A turisztikai fejlesztések a legfontosabbak
Gruber Attila, a Fidesz-KDNP jelöltje győzött a somogyi 3-as, siófoki központú választókerületben a szavazatok 53, 29 százalékával. Riválisa, a szocialista jelölt, Völgyi Lajos a voksok 46,71 százalékát szerezte meg.
A fideszes politikus, aki másodszor szerzett egyéni mandátumot a Balaton-parti választókerületben az MTI-nek elmondta: a turizmus, valamint ezzel kapcsolatosan a Siófok-Kiliti repülőtér, továbbá a háttértelepülések infrastruktúrájának fejlesztése a legfontosabb az elkövetkező időszakban.
A 98,76 százalékos feldolgozottságánál meglévő jelentős szavazatkülönbség (1.907) miatt a külföldi szavazatok hozzáadása utáni arány már nem befolyásolhatja a végeredményt.
Hörcsik Richárd: Folytatni kell a következetes munkát
Ismét Hörcsik Richárd képviseli majd a zempléni térséget, a Hegyközt, a Bodrogközt és a Tokaj-hegyaljai borvidék egy részét az újonnan összeülő parlamentben a Fidesz színeiben. A képviselő következetes munkájának tulajdonítja, sikerét - mondta az MTI-nek azt követően, hogy biztossá vált mandátuma.
Negyvenöt település, közte négy város összességében 50 ezer lakosát képviselem majd az Országgyűlésben, csakúgy mint 1990-től ez idáig, és miután ismét bizalmat kaptam, úgy vélem, a választók elégedettek a munkámmal, pedig az elmúlt négy évet, és most már a következőt is ellenzéki padsorban töltöm - mondta Hörcsik Richárd.
A képviselő egyszer listáról, most pedig immár harmadszor egyéni megmérettetés után került a parlamentbe.
Szavai szerint a meglehetősen mostoha sorban élő bodrogközi, hegyközi és hegyaljai emberek élet- és munkakörülményeinek javítása a legfontosabb, ebben ellenzékiként is lehet tenni, ezt bizonyította be az is, hogy ismét megválasztottak.
Hörcsik Richárd a leadott mandátumok 52,58 százalékát szerezte meg, az MSZ színeiben induló Vécsi István előtt, aki a voksok 45,48 százalékát kapta, míg Jánosdeák Gábor, akit az MDF indított, 1,95 százalékot tudhat magáénak.
Erdős Norbert: Ellenzéki képviselőként is lehet a választókerületért dolgozni
Az érvényes szavazatok 51,81 százalékával Erdős Norbert, a Fidesz - KDNP jelöltje ismét nyert Békés megye 3. számú választókerületében, Békés-Mezőberény térségében.
A vele szemben az MSZP színeiben induló Varga Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke 42,32 százalékot, míg az MDF jelöltje, Valentinyi Károly 5,88 százalékot ért el.
Erdős Norbert az MTI érdeklődésére rámutatott, négy év kemény munkájának köszönheti, hogy megőrizte mandátumát. A képviselő szerint nem igaz, hogy ellenzékben nem lehet semmit tenni a választókerületért.
"Az előző ciklusban is ellenzéki képviselőként hívtam fel a figyelmet a térség problémáira, és ezzel arra ösztönöztem kormánypárti képviselőket, hogy szavazataikkal támogassák a pozitív törekvéseket" - mondta.
Tilki Attila: Ellenzéki képviselőként kell fejlődést elérnünk Szatmár-Beregben
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 9. számú, mátészalkai és 10. számú, fehérgyarmati választókerületében a Fidesz-KDNP jelöltjei, Fülöp István, illetve Tilki Attila győztek a vasárnapi szavazáson.
A szatmár-beregi térségnek ellenzéki képviselői lesznek, hiszen rajtuk kívül két héttel ezelőtt, a 8-as számú, vásárosnaményi választókerületben is Fidesz-KDNP-s győzelem született, akkor Czomba Sándor nyert mandátumot - mondta Tilki Attila az MTI-nek.
A képviselő, aki Fehérgyarmat alpolgármestere, közölte: "ez az eredmény azt jelenti, hogy a szatmár-beregi tájegységben a legutóbbi négy évben, az MSZP-SZDSZ kormány tevékenysége nem hozott előbbre lépést, fejlődést, változatlanul nehéz körülmények között élnek az emberek, akik ezt szavazatukkal is nyomatékosították".
Bármennyire nehéz is lesz, ellenzéki képviselőként mindent megtesznek majd a Fidesz-KDNP képviselői azért, hogy végre az ország legtávolabbi részén, Szatmár-Beregben is "induljon meg végre fejlődés" - tette hozzá.
Balla Mihály: Remélhetően Nyugat-Nógrádban is elindulnak a fejlesztések
Balla Mihály (Fidesz-KDNP), aki Nógrád megye 4. számú választókerületében nyert mandátumot, azt mondta az MTI-nek, bár továbbra is ellenzékben kell dolgoznia, reméli, hogy Nyugat-Nógrádban is elindulnak a szükséges fejlesztések.
Sajnos, továbbra is ellenzékben kell dolgozni, de remélem, hogy Nyugat-Nógrádban is elindulnak a szükséges fejlesztések, így a munkahelyteremtés, az úthálózat fejlesztése elsősorban a kistelepüléseken, és javul a kis- és középvállalkozók nehéz helyzete - közölte Balla Mihály.
A képviselő gratulált a szocialista Lombos Istvánnak, aki listáról szintén mandátumot szerzett.
Így közösen tudunk dolgozni a térségért - tette hozzá Balla Mihály.
Nagy Andor: Szécsényben szükség lesz az együttműködésre
Nagy Andor (Fidesz-KDNP) nyerte az országgyűlési képviselői mandátumot Nógrád megye 3. számú, szécsényi választókerületében.
Örülök, hogy bíznak bennem az emberek, annak ellenére, hogy csak másfél éve dolgozom itt, és nem itt születtem - mondta az MTI-nek Nagy Andor, aki a 2004 őszétől képviseli a térséget a parlamentben. Hozzátette: arra számított, hogy a Fidesz fog kormányozni, "most turizmusról, mezőgazdaságról beszélni sokkal nehezebb, mintha kormányzati pozíció van a hátam mögött" - mondta.
Kiemelte: a munkahelyteremtés érdekében együtt kell működniük a megyében megválasztott szocialista országgyűlési képviselőkkel.
Móring József Attila: 40 település "polgármestereként" szeretnék dolgozni a parlamentben
Móring József Attila, a Fidesz-KDNP jelöltje győzött a somogyi 4., balatonboglári központú választókerületben a szavazatok 52,06 százalékát elnyerve riválisa, a szocialista Kollmann Gergely Ferenc előtt, aki a voksok 44,29 százalékát szerezte meg.
"Negyven település polgármesterként szeretnék dolgozni a parlamentben" - mondta a fideszes politikus az MTI-nek, aki Somogyvár polgármestereként az előző ciklusban listán került be az országgyűlésbe.
Nem ismeretlen számomra az ellenzékiség, de most egyéni képviselőként még nagyobb a felelősségem - fűzte hozzá a Móring József Attila, aki reményét fejezte ki, hogy az általa képviselt települések érdekében tett javaslatai támogatásra találnak majd a törvényhozásban.
A külföldi szavazatok bevárása miatti 98,59 százalékos feldolgozottságánál meglévő jelentős szavazatkülönbség (2120) nem befolyásolja a végeredményt, ugyanis a ebben a választókerületben legfeljebb 41 szavazatot adhatnak hozzá a kijelölt választókörben leadott szavazatokhoz, amelyben valamivel több mint fél ezren adták le voksukat.
A választókerületben harmadikként indult Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a szavazatok 3,65 százalékát kapta.
Firtl Mátyás: Minden választópolgárt képviselni akar a soproni körzetben
Ismét Firtl Mátyás, a Fidesz jelöltje nyerte meg Sopronban és körzetében a parlamenti mandátumot a Győr-Moson-Sopron megyei 7. számú választókerületben a tavalyi időközi országgyűlési képviselőválasztást követően.
Választókörzetem minden választópolgárának képviselője akarok lenni az Országgyűlésben - mondta a politikus az MTI-nek.
Fő célja Sopron érdekeinek minél jobb érvényesítése - tette hozzá, rámutatva, hogy a győzelmet az elmúlt időszakban végzett munkája eredményének tartja.
Firtl Mátyás közel öt százalékos különbséggel győzött, ellenfele Kránitz László MSZP-s jelölt volt.
Hende Csaba: Ellenzéki képviselőként is programom megvalósításáért kívánok dolgozni
Hende Csaba, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje, aki vasárnap mandátumot szerzett Vas megye 2. számú egyéni országgyűlési választókerületében Szombathelyen, azt mondta az MTI-nek, hogy ellenzéki képviselőként is programja megvalósításáért kíván dolgozni.
Közölte, nagyon hálás a választóinak azért, hogy "nem ültek fel annak a példátlan rágalomhadjáratnak", amelyet ellenfelei folytattak ellene.
Úgy fogalmazott: "Remélem, hogy ellenzékben, de nem feltétlenül ellenszélben tudok majd dolgozni, remélem, megtaláljuk majd azokat a kapcsolódási pontokat, amik nem elválasztanak, hanem összekötnek bennünket a kormánypárti politikusokkal".
Gógl Árpád: Ki kell használni az európai uniós lehetőségeket
Gógl Árpád (Fidesz-KDNP), aki Fejér megye 2. számú választókerületében a részeredmények alapján a szavazatok 51,24 százalékával győzte le szocialista riválisát, azt mondta az MTI-nek, hogy az Európai Unió nyújtotta lehetőségek kihasználásáért dolgozik majd a következő négy évben a parlamentben.
Közölte: azért kerekedhetett szocialista ellenfele, Molnár Albert fölé, mert a körzetben élők tudják, hogy az általa képviselt értékrend azonos az ő értékrendjükkel.
A képviselő fontosnak mondta, hogy sikerüljön minél teljesebben és hatékonyabban kihasználni a térség, az ország javára az Európai Unió nyújtotta lehetőségeket. Ennek érdekében viszont nem kirekesztő, hanem együttműködő politika kell - tette hozzá.
Kelemen András: Kisvárosokra épülő vidékfejlesztési politikát!
Kelemen András (Fidesz-KDNP) szerint az, hogy Fejér megye 7-es választókerületében a részeredmények szerint a szavazatok 52,46 százalékát kapta, annak köszönhető, hogy az elmúlt négy évben igyekezett minél több időt tölteni választókerülete 23 településén, és megoldást találni a parlamentben is az ott élők problémáira.
Képviselősége alatt város lett Ercsi és Martonvásár. Sikerült csökkenteni az M7-es autópálya fizetővé válásával nehéz közlekedési helyzetbe került 7-es főút menti települések leterheltségét. A következő ciklusban a térségben olyan vidékfejlesztési politikát szeretne megvalósítani, amely választókerülete három városára - Bicskére, Ercsire és Martonvásárra épül.
Fejér megye 7-es választókerületében a Fidesz-KDNP és az MSZP jelöltjén kívül megmérette magát az MDF képviselőjelöltje is, aki a szavazatok 2,44 százalékát szerezte meg.
Lengyel Zoltán: Fejér megye hátrányos helyzetű térségéért
Fejér megye hátrányos helyzetű déli térsége felzárkóztatásának segítését tartja egyik legfontosabb feladatának a következő négy évben is Lengyel Zoltán,a Fidesz-KDNP képviselője, aki Fejér megye 6.számú választókerületében a szavazatok 51,34 százalékával győzte le szocialista ellenfelét.
Mint az MTI-nek elmondta, választói azt a négy éves parlamenti és választókerületi munkát ismerték el, amelynek eredményeként egyebek között Nagylókon és Hantoson elkészült a szennyvízcsatorna, Enyingen megnyílt a rendelőintézet, és amelynek köszönhető, hogy január elsejétől visszaigényelhető a pályázati pénzek áfája.
Lengyel Zoltán a következő parlamenti ciklusban is a "kaptafánál maradva" a vidékfejlesztés és az agrárium fejlesztéséért szeretne dolgozni a Fidesz frakcióban.
Horváth Balázs: M8-as építésének felgyorsítása a legfontosabb feladat
A közeljövőben a legfontosabbnak az M-8-as autópálya kiépítésének felgyorsítását nevezte Horváth Balázs, a veszprémi 6-os választókerületben mandátumot szerzett képviselő az MTI-nek vasárnap éjjel adott nyilatkozatában.
Hozzátette: a 2015-re tervezettnél jóval előbbre kell sorolni a megvalósítását a Nemzeti Autópályaépítési Programban. Veszprémben rendkívül fontosnak tartja az utak rendbetételét, újak építését, így például halaszthatatlanul meg kell teremteni az összeköttetést a Dózsaváros és a Jutas lakótelep között, tehermentesítve ezzel a belváros forgalmát is. Szerint rendkívül időszerű lenne a Veszprém-Nagyvázsony közötti kerékpárút kiépítése is.
Az Antall-kormány egykori belügyminisztere hangsúlyozta: a választókerülete érdekeit szem előtt tartva szolgál ezután is képviselőként.
Minden bizonnyal ennek az elkötelezettségének és szívós lobbizásának köszönheti azt is, hogy immáron negyedszer választották meg képviselőjüknek a veszprémiek és a környékbeli falvak polgárai - mondta.
MTI - fidesz.hu