Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Chirac és Schröder az unió keleti bővítése mellett

A francia elnök és a német kancellár egyetért abban, hogy Európa egységének minden más ügyet alá kell rendelni, de nem biztosak abban, hogy a jövő heti európai uniós csúcsértekezletig sikerül megegyezniük a keleti EU-bővítés mezőgazdasági következményeinek finanszírozását érintő nézeteltérések ügyében - derült ki azon a nem hivatalos találkozón, amelyet Jacques Chirac Gerhard Schröderrel folytatott hétfő este Párizsban.


Dátum: 2002-10-15 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:14.346062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két vezető először találkozott azóta, hogy Schrödert hazájában újraválasztották. Az Élysée-palotában tartott megbeszélésük középpontjában az Európai Unió bővítésével kapcsolatos kérdések álltak, de a találkozó utáni sajtótájékoztatón szót ejtettek az indonéziai merényletről és Irakról is.

Chirac ez utóbbival kapcsolatban azt hangoztatta, hogy folytatni kell a kíméletlen harcot a nemzetközi terrorizmus ellen. Schröder arra mutatott rá, hogy a terrorizmus elleni küzdelmet még nem nyerték meg, azt kellő eltökéltséggel tovább kell vívni. Irakot illetően az álláspontok közelségét állapították meg, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának elsőrendűsége mellett foglaltak állást.

Az EU-bővítéssel kapcsolatban mindenekelőtt azt szögezték le, hogy semmi alapjuk nincs azoknak a híreszteléseknek, amelyek az unió jövőjét érintő francia-német együttműködéssel kapcsolatban kételyeket fogalmaznak meg. A párizsi megbeszélésen kiemelték, hogy Európa újraegyesítésének most kínálkozó óriási lehetőségét nem akarják és nem fogják elszalasztani.

Leszögezték, hogy legkésőbb a decemberi félévzáró európai uniós állam- és kormányfői találkozóra meg kívánják oldani mindazokat a vitás kérdéseket, amelyek a közös mezőgazdasági politikát és a bővítés finanszírozását érintik. Közléseikből ugyanakkor kiderült: nem biztos, hogy ezekről a problémákról már a jövő hét végi brüsszeli csúcstalálkozóig sikerül egyetértésre jutniuk. Megállapodtak abban, hogy október 24-én, közvetlenül a csúcs előtt még külön összeülnek Brüsszelben egy újabb egyeztetésre.

Korábbi információk szerint mindkét fél számol azzal, hogy az unió keleti irányú kiterjesztése a mezőgazdáknak Brüsszelből juttatott közvetlen segélyek révén automatikusan maga után vonja a mezőgazdasági kiadások növekedését. Németország, a legnagyobb nettó befizető már most is magasnak találja a költségeket, Franciaország, a közös mezőgazdasági politika első számú kedvezményezettje viszont mindenáron szeretné elkerülni, hogy a jelenlegi szisztéma még a közösen elfogadott 2006-os felülvizsgálat előtt módosuljon.

Mind Schröder, mind Chirac megerősítette, hogy országaik tartani kívánják magukat azokhoz a feltételekhez, amelyek az európai uniós közös pénz rendszerének stabilitását hivatottak garantálni. Értésre adták ugyanakkor, hogy a feltételeket rugalmasan, a növekedés politikai dimenzióját is figyelembe véve kell kezelni. E kinyilatkoztatásra azért volt szükség, mert mindkét ország veszélyesen közel került ahhoz, hogy a feltételek egyikét, az alacsony költségvetési hiányt ne tudja teljesíteni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek