Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hitelesnek találta Washington Oszama bin Laden legújabb üzenetét

Hitelesnek ítélték az amerikai hírszerző szolgálatok Oszama bin Laden terrorista vezér legújabb üzenetét - nyilatkozta helyi idő szerint vasárnap este a Fehér Ház szóvivője.


Dátum: 2006-04-24 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:32.736602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vidéki körúton lévő George Bush elnök kíséretében tartózkodó Scott McClellan újságírók előtt a hírszerző szolgálatok vizsgálatára hivatkozva azt a véleményt fogalmazta meg, hogy a hangkazetta hiteles. Az al-Dzsazíra pánarab televízió által vasárnap sugárzott üzenetében az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője a radikális Hamász alkotta palesztin kormány támogatásának megvonása miatt az iszlám elleni keresztes hadjárattal vádolta a Nyugatot, és az ENSZ-erők elleni szudáni harcra buzdította híveit. A felvétel tartalmát röviddel később már több bírálat is érte: egyebek közt a Hamász radikális palesztin mozgalom is elhatárolódott tőle.

Az, hogy a Hamász választási győzelme után a nyugatiak felfüggesztették a palesztinok segélyezését, "megerősíti, hogy háborújuk a keresztesek és a cionisták háborúja az iszlám ellen" - jelentette ki az al-Kaida terrorhálózat vezetője a hangüzenetben. "Felszólítom a szent harcosokat és támogatóikat - különösen Szudánban és az Arab-félszigeten -, hogy készüljenek föl egy hosszú háborúra a nyugati keresztes fosztogatók ellen Szudán nyugati részén. Célunk nem a kartúmi kormány megvédése, hanem az iszlámé, annak földjéé és népéé" - szögezte le bin Laden arra utalva, hogy az ENSZ békefenntartó erőket küld a nyugat-szudáni Dárfúr tartományba a népirtás megakadályozására. A Fehér Ház szóvivője az üzenet ellenére úgy ítélte meg, hogy az al-Kaida vezetése menekülőben van, s egyre nagyobb nyomás nehezedik rá. A szóvivői posztról egyébként hamarosan leköszönő Scott McClellan mindehhez azt fűzte hozzá: az amerikai kormányzat tovább folytatja a harcot a külföldi ellenséggel szemben, s meghiúsít minden összeesküvési tervet az Egyesült Államok ellen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek