Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négyen meghaltak Kelet-Törökországban felkelők és katonák összecsapásában

Négy halálos áldozatot követelt egy török katonák és kurd felkelők közötti összetűzés Törökország délkeleti, Irakkal határos vidékén - jelentette be hétfőn a hadsereg.


Dátum: 2006-04-24 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:37.781067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az összecsapás akkor tört ki, amikor Sirnak tartomány egyik települése közelében egy járőröző katonai egység szembekerült felkelőkkel, akik nem adták meg magukat. Három felkelő és egy katona halt meg a harcokban. Az Irakkal és Szíriával határos, hegyvidéki tartományban az utóbbi hónapokban erősödött a szeparatista kurd lázadók tevékenysége. Vasárnap a hadsereg keményebb fellépést helyezett kilátásba. Hilmi Özkök vezérkari főnök bejelentette, hogy több ezres erősítést küldtek a határközeli térségbe, ahol máris jelentős katonai erők állomásoznak. Észak-Irakban mintegy kétezer török katona állomásozik a határon átnyúló támadások megakadályozására. A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kurd szeparatista szervezet gyakran észak-iraki területről kiindulva hajt végre kormányellenes támadásokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek