Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jóval az uniós átlag felett a magyar államháztartás hiánya

Az EU 25 tagjának összes államháztartási hiánya az összes GDP 2,3 százalékát tette ki tavaly - jelentették az EU statisztikai hivatalában hétfőn. 2004-ben ez a hiány a GDP 2,6 százaléka volt. Hazánkban az uniós statisztika 6,1 százalék hiányt tart nyilván 2005-ről, idén elemzők szerint ez 8 százalék is lehet.


Dátum: 2006-04-24 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:39.848401, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 12 euróövezeti ország összesített hiánya a teljes GDP 2,4 százaléka volt, a 2004-es 2,8 százalék után.

Németország tavaly negyedszer, Olaszország harmadszor lépte túl az államháztartási hiányra megállapított, 3 százalékos GDP-arányos "riadóértéket" az EU statisztikai hivatala szerint. Franciaország, három évi szabályszegés után, kissé elmaradt a 3 százaléktól.

Magyarországon az EU statisztikai hivatala 6,1 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt tart nyilván tavalyról, a 2004-es 5,4 százalék után.

Mint ismert, 2006 első negyedévében jócskán meglódult az államháztartási hiány hazánkban. Márciusban 353,7 milliárd forint lett a deficit, szemben a Pénzügyminisztérium (PM) 262,6 milliárdos prognózisával, vagyis a tárca becslését a valós adat 91,1 milliárddal múlta felül.

A negyedéves hiány 789,2 milliárd forintra rúg, 304,3 milliárddal több az egy évvel korábbinál. A PM 698 milliárdot várt.

Elemzők szerint nem lehetetlen, hogy 8 százalék körüli lesz az idei éves hiány.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek