Indonéziában több mint kétszáz terroristát fogtak el
Több mint kétszáz terroristát fogtak el Indonéziában az elmúlt két év folyamán, többet, mint a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem során bármely más országban - közölte hétfőn Jusuf Kalla indonéz alelnök.
Dátum: 2006-04-24 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:42.033247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 190 milliós Indonézia a világ legnépesebb muzulmán országa, ahol a lakosság túlnyomó többsége az iszlám mérsékelt formájának a híve. Ennek ellenére az utóbbi években a fundamentalisták ott is megvetették a lábukat, és 2002 óta öt véres merényletet követtek el nyugati érdekeltségek ellen, amelyekben több mint 240-en haltak meg, köztük sok indonéz állampolgár.
Az öt közül a Bali szigetén elkövetett két merénylet követelte a legtöbb áldozatot, ezekért a hatóságok a Jemaah Islamiyah terrorszervezetet teszik felelőssé, amelynek az ellene indított 2003-as hajszáig állítólag egész Délkelet-Ázsiában működtek sejtjei.
A csoportnak köze volt a jakartai J.W. Marriott hotel elleni 2003-as robbantásos merénylethez is, amelyben 12-en haltak meg, valamint az ausztrál nagykövetség ellen végrehajtott robbantásért is őt teszik felelőssé.
Az alelnök emlékeztetett azokra a súlyos következményekre, amelyeket a Bali szigeti robbantások az idegenforgalomra gyakoroltak, és azt mondta, hogy minden ország megsínyli, ha a terroristákat futni hagyják. Indonézia folytatni fogja a letartóztatásokat és a gyanúsítottak vizsgálatát - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az elfogott terroristák közül többen börtönben vannak, vagy halálra ítélték őket.
Az indonéz börtönben ülő terroristák között van Délkelet-Ázsia állítólagos terroristavezére, Abu Bakar Bashir, valamint a 2002-es és 2003-as bali robbantások több kitervelője.
MTI - fidesz.hu