Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kortárs magyar művészeti fesztivál Krakkóban

A tavaly alakult, közhasznú alapítványi formában működő krakkói Magyar Centrum szervezésében kortárs magyar művészeti fesztivál kezdődött Krakkóban; a november 21-ig tartó programok sorában képzőművészeti, színházi, zenei, irodalmi, valamint filmes bemutatók szerepelnek - az eseményekről kedden tartottak sajtótájékoztatót Budapesten.


Dátum: 2002-10-15 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:15.241003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pászt Patrícia, a krakkói Magyar Centrum igazgatója utalt arra, hogy a tavalyi Budapesti Őszi Fesztiválon Lengyelország kortárs művészete szerepelt a középpontban.

A mostani bemutatkozás ennek viszonzása Lengyelország kulturális fővárosában - tette hozzá.

Ismertetése szerint a Kortárs Magyar Művészeti Fesztivál megrendezéséhez támogatást nyújtott a Fővárosi Önkormányzat, a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, valamint Krakkó városa és a kislengyelországi vajdaság.

A Plakátművészet 1990-2000 című kiállításon Ducki Krzysztof, Orosz István, Pócs Péter, Pinczehelyi Sándor, Árendás József és Baráth Ferenc munkáit mutatják be a krakkói Salom Galériában.

Egy kis pesti zene mottóval ajánlják az érdeklődők figyelmébe az Anima Sound System, illetve Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band koncertjét.

Az Etnográfiai Múzeumban Szerves építészet címmel a magyar szerves építészetet, valamint Dévényi Sándor Kossuth- és Ybl-díjas építész munkáit bemutató tárlat nyílik a Kós Károly Egyesülés együttműködésével.

Az építészeti rendezvénysorozat vendégei között lesz Dévényi Sándor és Sáros László.

Helyet kapott az ajánlatok sorában az Utolsó vonal című alternatív színházi produkció.

Magyarország lesz a díszvendég a krakkói könyvvásáron is.

Műsorra tűznek díjnyertes magyar játékfilmeket, így többek között Herendi Gábor Valami Amerika; Fekete Ibolya Chico és Pálfi György Hukkle című alkotását.

A Duna Műhellyel együttműködésben valósulhat meg a kísérleti- és dokumentumfilm szemle, amelynek programjában az 1990-es években készült, e műfajban legérdekesebbnek tartott munkákat tűzik műsorra.

A szemléhez kapcsolódva közönségtalálkozókat és szakmai beszélgetéseket is rendeznek Durst György és Muhi András részvételével.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek