Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több száz tűzoltót vezényeltek a Körösszugba

A Köröszugban megrepedt, átázott töltések helyreállítására 330 tűzoltót vezényeltek ki hétfő délután, így a már ott lévő társaikkal egyött több mint félezren dolgoznak a gátakon Szelvény térségében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.


Dátum: 2006-04-24 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:44.120758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elmúlt napokban Jászberény, Jászapáti és Kunszentmárton térségéből 180 tűzoltót csoportosítottak át árvízi védekezésre a Köröszugba, hétfőtől öt megyéből és a fővárosból újabb 330 tűzoltóval egészül ki a védekezés - mondta Dobson Tibor.

Tájékoztatása szerint azokban a megyékben, ahonnan kivezényelték az egységeket, 24 órás szolgálatot követően csak 24 órás pihenőre van lehetőségük a tűzoltóknak, a beosztásokat e szerint kellett átszervezni.

A szóvivő közölte azt is, hogy a kirendelt tűzoltók öt napig segítenek a védekezésben, de ha szükséges, a csoportot lecserélve újabb váltás küldenek a Köröszugba.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek