Vésztő és Szeghalom között ismét közlekednek a vonatok
Hétfő délutántól ismét megindulhatott a vasúti közlekedés Vésztő és Szeghalom között, miután megszüntették az árvíz miatt elrendelt Berettyó vasúti híd leterhelését - közölte a MÁV szóvivője az MTI-vel.
Dátum: 2006-04-24 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:44.994775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kővel megrakott tehervagonokat azért kellett a vasútihídra vontatni, mert ezzel akadályozták meg, hogy az áradás miatt a híd szerkezete elmozduljon a helyéről.
A vagonokat hétfő délben vontatták el a hídról, így felszabadult a vasúti pályaszakasz és fél négytől újra közlekednek a szerelvények - írta közleményében Kavalecz Imre.
Tájékoztatása szerint az árvízi helyzet miatt továbbra is vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat Tiszaalpár és Lakitelek, Kunszentmárton és Tiszaföldvár, valamint Kunszentmárton és Lakitelek között.
Szolnok és Szajol között még mindig érvényben van a 20 km/h sebességkorlátozás, a szajoli vasúti híd egyik vágányát továbbra is zúzottköves kocsik foglalják el.
A vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, az IC vonatok Miskolc felé kerülnek Nyíregyháza-Debrecen végállomással. Az erre utazók késésekkel is számoljanak.
MTI - fidesz.hu