Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizalmi kötésben

Jakab István, a Fidesszel szövetséges Magosz elnöke és Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke az MTI-nek egyaránt úgy értékelte a választási eredményt hétfőn: nem sikerült elérni a vidék nagyobb aktivitását. Mindkét politikus szoros együttműködést képzel el a Fidesszel a parlamenti munkában.


Dátum: 2006-04-24 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55347
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:45.604888, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vidék nagyobb aktivitását kívántuk elérni, de ez csak részben sikerült - fogalmazott Jakab István, aki szerint azonban a gazdákat egyértelműen sikerült megszólítania a Magosznak. Mint mondta, a Magosz elnöksége még ezen a héten ülést tart, majd később a választmány és a kongresszus is összeül, ahol értékelik a kialakult helyzetet.

Lezsák Sándor, az MDF-ből kizárt és kivált képviselők által alapított Nemzeti Fórum elnöke szintén úgy értékelte: a bizonytalan tömegeket nem sikerült megszólítani, elsősorban vidéken és a falvakban.

Jakab István arra a felvetésre, hogy hogyan képzelik el a parlamenti munkát, akarnak-e külön frakciót alakítani, úgy válaszolt: "nem frakciózni megyünk a parlamentbe, hanem a képviselni a tagjainkat", komolyan vesszük, hogy szövetségben és egységben indultunk. A parlamenti munkában számon kérjük a választási ígéreteket, és mindent megakadályozunk, ami a hátrányos a gazdák számára - tette hozzá.

Lezsák Sándor ugyanerre a kérdésre azt válaszolta: a Fidesszel kötött együttműködési megállapodásban az szerepelt: a választások után döntik el, hogy külön frakciót alapítanak-e. A Nemzeti Fórum szerda estig határoz ebben a kérdésben. Ugyanakkor hangsúlyozta: "nem az a lényeges, hogy együtt, vagy külön frakcióban, hanem hogy ezt követően is bizalmi kötésben együtt tudjunk működni".

A Nemzeti Fórum kilenc egyéni mandátumot szerzett - Lezsák Sándor, Font Sándor, Medgyasszay László, Németh Zsolt és Szászfalvi László az első fordulóban, Balsai István, Fülöp István, Horváth Balázs és Kelemen András pedig a másodikban. Három jelöltje - Csampa Zsolt, Ékes József és Püski András - a Fidesz-KDNP országos listájáról jut be a parlamentbe, így összesen tizenkét nemzeti fórumos lesz az Országgyűlésben.

A Magosz öt biztos helyet szerzett a parlamentben, a Fidesz-KDNP területi listáin Ángyán József, Bagi Béla, Kispál Ferenc, és Örvendi László jutott be, valamint Jakab István, aki a Fidesz-KDNP országos listáján a 11. helyet foglalta el.

Bizonytalan még Fenyőházi Tibor sorsa: ha Szijjártó Péter egyéniben bejut a parlamentbe, akkor a Magoszos jelölt is bekerül a Győr-Moson-Sopron megyei listán.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek