Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Választás Vietnámban is: a régi pártfőtitkár az új

A Vietnami Kommunista Párt X. kongresszusán a szavazatok közel 80 százalékával újraválasztották Nong Duc Manh pártfőtitkárt - közölték pártbeli források hétfőn.


Dátum: 2006-04-24 19:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:46.224650, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 65 éves pártfőtitkár újraválasztását hivatalosan kedden jelentik be, amikor véget ér a gazdasági nyitás politikájának megerősítése jegyében megkezdődött, nyolcnapos kongresszus.

A 2001-ben főtitkárrá választott, thai nemzetiségű Manh az első olyan főtitkár a kommunista párt élén, aki etnikai kisebbséghez tartozik.

A pártvezetés fiatalításáról szóló előzetes találgatásoknak megfelelően a már két cikluson keresztül hatalmon lévő 68 éves Tran Duc Luong köztársasági elnök és a 72 esztendős Phan Van Khai kormányfő posztjára új személyeket választottak, s a két idős politikus megválik politikai bizottsági tagságától is.

Értesülések szerint az 56 éves Nguyen Tan Dung miniszterelnök-helyettes tölti majd be a kormányfői tisztséget, míg a 64 éves Nguyen Minh Triet, Ho Si Minh-város párttitkára lesz az államfő. Nguyen Van An nemzetgyűlési elnök helyére Nguyen Phu Tong, a főváros (Hanoi) párttitkára kerül.

Mindhárom poszt betöltőjének személyét hivatalosan a nemzetgyűlés erősíti majd meg az elkövetkezendő hónapokban. Az új vezetők fő feladata a korrupció visszaszorítása és a Délkelet-Ázsia legintenzívebb gazdasági növekedését felmutató ország gazdasági reformjainak további gyorsítása lesz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek