Jöhet az áfa-emelés és a vizitdíj
Elemzők szerint áfa-emelésre, illetve az orvosi recept és vizitdíjak bevezetésére lehet számítani az idén, de a megszorítócsomag, politikai okokból csak az önkormányzati választások után érkezik.
Dátum: 2006-04-25 07:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:51.101085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc kétértelműen fogalmazott, azt mondta, most még nem nevezi meg a tervezett intézkedéseket, de tisztában van azzal, hogy a jelenlegi hiány nem tartható.
A rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb államreformját kezdi meg az új kormány jelentette be Gyurcsány Ferenc. A szocialista miniszterelnök-jelölt 2008-ig teljesíteni akarja az euró bevezetéséhez szükséges kritériumokat, például a jelenleg 8 százalékos államháztartási hiányt 3 százalékra akarja lefaragni. Az év első négy hónapjában felhalmozott, és a választás első fordulója után nyilvánosságra hozott rekordösszegű deficit kezelésére nem zárta ki a megszorító intézkedéseket sem.
400 milliárdot kell megspórolni
Elemzők szerint az idei költségvetés hiánycéljának betartásához 400 milliárd forintot kell megspórolni, de azt tartják valószínűbbnek, hogy a kormány az októberi önkormányzati választások előtt már nem tesz népszerűtlen lépéseket. A szakemberek azt mondják, akkora a hiány, hogy már nem elég csökkenteni a kiadásokat, ők áfaemelésre, az infláció megugrására, a forint gyengülésére és egyes egészségügyi szolgáltatások fizetőssé tételére számítanak.
"Ha rövidtávon, gyorsan szeretnénk a költségvetés hiányát kezelni, akkor rövidtávon, gyorsan kell bevételeket növelnünk, ugye ötletként elhangzott már az újságokban például a 15 százalékos áfa-kulcs 20 százalékra emelése, ez lehet egy ilyen lépés." - vélekedik Barcza György az ING Bank elemzője.
hirtv.hu - fidesz.hu