A nepáli ellenzék felhagy a tüntetésekkel
A nepáli ellenzéki szövetség felhagy a több hét óta folytatott demokráciapárti tüntetéseivel, és belpolitikai színen együtt akar működni a maoista lázadókkal, miután a király bejelentette, hogy újból összehívja a 2002-ben feloszlatott parlamentet.
Dátum: 2006-04-25 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:51.706391, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hétpárti ellenzéki szövetség azt is tervezi, hogy tűzszünetet köt a maoista felkelőkkel. Az ellenzéki vezetők bár hivatalosan véget vetnek a tiltakozásoknak és az általános sztrájknak, a keddre meghirdetett mozdulásukat még megtartják, amely így egyfajta ünnepi gyűléssé alakul át.
Gianendra nepáli uralkodó hétfőn jelentette be a királyság 2002-ben feloszlatott képviselőházának újbóli összehívását.
Az uralkodó ezzel a hetek óta zajló tüntetéseket szervező, hét pártból álló ellenzéki szövetség legfőbb követelésének tett eleget. A himalájai királyságban két hete zajlanak összecsapásokba torkolló, az uralkodó távozását követelő tiltakozó megmozdulások. Múlt pénteken - figyelmen kívül hagyva a hatóságok által elrendelt kijárási tilalmat - több mint százezren tüntettek a főváros, Katmandu peremvárosi kerületeiben.
A demokratizálást követelő ellenzék a király bejelentését megelőzően az ország történetének legnagyobb demonstrációját ígérte keddre. A nepáli alkotmány szerint a parlament alsó háza rendelkezik valódi, választáson alapuló hatalommal, míg a felsőház leginkább csak szimbolikus jelentőségű.
MTI - fidesz.hu