Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Afganisztánban teherutóval ütközött egy repülőgép

Teherautóval ütközött egy repülőgép kedden Afganisztánban egy repülőtéren, a gép személyzetének két ukrán tagja, valamint három másik ember a földön meghalt. Tizenhárom személy megsérült, közte több amerikai, amikor az An-32-es típusú, orosz gyártmányú repülőgép leszállt a kelet-afganisztáni Laskargáh repülőterén. A gépnek kikerülő manővert kellett végrehajtani, mert a leszállópályát keresztezte egy teherautó.


Dátum: 2006-04-25 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55375
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:54.055207, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gép 4 fős ukrán személyzetéből kettő életét vesztette - közölte Lou Fintor, a kabuli amerikai nagykövetség szóvivője.

Hozzátette, hogy a 13 utasból nyolc kisebb sérülést szenvedett. A földön három afgán meghalt, további 5 személy eltűnt.

A gép fedélzetén 11 amerikai, továbbá két meg nem határozott állampolgárságú személy utazott. A gépet az amerikai külügyminisztérium bérelte, és fedélzetén az amerikai kábítószer-ellenes hivatal emberei utaztak. A hivatal az afgán hatóságokat segíti dél-afganisztáni ópiumtermesztés felszámolásában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek