Stabilizálódik a megrepedt gátak állapota a Köröszugban
Változatlanul koncentráltan, nagy erőkkel folyik a védekezés a Körös torkolata mentén megrepedt töltésszakaszoknál, és egyre inkább stabilizálódik a gátak állapota - közölte a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője keddi szolnoki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-04-25 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55386
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:57.327795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A védekezési módszerek tárházát bővítették, a megsérült gátszakaszok további csúszásának megállításához vízzel feltöltött, egy köbméter térfogatú konténerzsákokat is felhasználnak - jelezte Varga László igazgató. A folyókra vonatkozó előrejelzésekről elmondta, a Hármas-Körösnél és Tiszánál nagyon lassú apadással számolnak, ennek napi mértéke csak 4-6 centiméter között lesz. Hangsúlyozta: a tartósan magas vízszint miatt a veszélyeztetettség nem csökkent, ezért tovább folytatják a vízbetörés esetén védettséget nyújtó, összesen 5.500 méter hosszú lokalizációs vonalak kiépítését. Tiszaug és Tiszasas, valamint Tiszasas és Csépa között összesen 3 kilométeren már befejezték ezt a munkát. Az istvánházi részen jelenleg egy körgátat építenek ki a magasparton. Szelevény belterületén is zajlik a lokalizációs vonal kiépítése, ez a védmű várhatóan szerdára készül el. A munkában a honvédségtől 1.200 katona, 20 kétéltű szállítójármű és 6 helikopter vesz részt. Varga László kitért arra, hogy az érintett települések közútjait a nagy teherautók alaposan megrongálták, ezért kérte a Bács és a Szolnok megyei közútkezelő társaságokat, hogy gondoskodjanak a az utak járhatóságáról.
Csomós Mátyás megyei katasztrófavédelmi igazgató elmondta: a védekezést jelenleg a hétfőn a térségbe vezényelt 331 tűzoltó segíti, őket Tiszaföldváron szállásolták el, és 12 órás váltásban dolgoznak. Munkába állításukkal sikerült pihenőhöz juttatni azokat a Szolnok megyei kollégáikat, akik több napon át védekeztek a kritikus állapotban lévő gátszakaszokon.
MTI - fidesz.hu