Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folyamatos életveszélyben dolgoznak a Köröszugban a tűzoltók

Folyamatos életveszélyben dolgozik az a 200 tűzoltó, akik a Szelevény-Istvánháza gátszakaszon próbálják kijavítani a mintegy 150 méteres hosszban megrepedt töltéskoronát - mondta az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának a gátszakasz védelemvezetője kedd délben.


Dátum: 2006-04-25 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:59.719975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ideális időjárás ellenére folyamatos életveszélyben dolgozik váltásban összesen 530 tűzoltó, mert a gát oldalában a 6-7 méteres vízoszlop négyzetméterenként 8-10 tonna nyomással nehezedik a gátszakasznak - mondta Németh János vízügyi szakember. A mozgásnak indult töltésoldalt vízzel töltött műanyag ballonokal is próbálják megállítani.

Szelevény közelében még hétfő hajnalban repedt meg a töltéskorona. A vízügyi szakember arról tájékoztatott, hogy kedd délelőttől a Szelevény-Istvánháza közötti megrepedt töltésrésznek csak a közepén tapasztalható mozgás, itt félóránként 3-5 milliméter csúszást mérnek, de gátszakadástól nem kell tartani.

Németh János hozzátette: a szakaszon a víz kedd reggelig 16 centimétert apadt, de a gyors apadás megnehezítené a védekezési munkát, mert a hirtelen levonuló ár megbontaná a gát víz felőli oldalát.

A gátszakaszhoz kedd déltől már két katonai szállító helikopter hordja a kéttonna súlyú homokzsák-kötegeket, két lánctalpas pedig folyamatosan szállítja a félméteres sárban a homokzsákokat.

Az egy köbméteres űrtartalmú műanyag ballonokat Kuntszentmárton közepéről, a vízügy depójából szállítják teherautókkal, és szivattyúkkal a gát aljában töltik fel.

A védekezésben résztvevő tűzoltók csak akkor tarthatnak pihenőt, ha a kétéltű járművek visszaindulnak az újabb szállítmányért. A gáton dolgozóknak a Máltai Szeretetszolgáltat biztosít ellátást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek