Kárpótlási alap létrehozását kezdeményezi a Fidesz a csernobili katasztrófa károsultjainak
A Fidesz a parlament alakuló ülésén országgyűlési határozati javaslatot nyújt be, melyben arra kérik fel a kormányt: 2006. szeptember 30-ig terjesszen egy törvényjavaslatot az országgyűlés elé, amelyben a csernobili katasztrófa károsultjait, áldozatainak hozzátartozóit, családjait kárpótolni lehet - mondta el Szijjártó Péter szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-04-26 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55430
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:10.532483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Húsz esztendővel ezelőtt történt Európa egyik legnagyobb katasztrófája, amikor az egykori Szovjetunió területén felrobbant a csernobili atomerőmű egyik reaktorblokkja, mérhetetlen pusztítást végezve mind a környezetben, mind számtalan emberéletben. A Fidesz a mai napon csatlakozik a környezetvédelmi szervezetek felhívásához: arra kéri szimpatizánsait, arra kér mindenkit, hogy ma este nyolc órakor kapcsolják le a villanyt néhány percre, és gyújtsanak gyertyát az áldozatok emlékére. "Mi így fogunk tenni, és arra kérünk mindenkit, hogy hasonlóképpen cselekedjen" - fogalmazott Szijjártó Péter.
Elmondta, hogy a Fidesz hét fiatal képviselője a parlament alakuló ülésén országgyűlési határozati javaslatot nyújt be, melyben arra kérik fel a kormányt, hogy az 2006. szeptember 30-ig terjesszen be törvényjavaslatot az országgyűlés elé, amelyben a csernobili katasztrófa károsultjait, áldozatainak hozzátartozóit, családjait kárpótolni lehet. Azt javasolják, hogy jöjjön létre egy kárpótlási alap, melyből a megfelelő kárpótlási eljárásmóddal azokat a családokat, amelyek tagjai károsultak, meghaltak, betegségben szenvednek a katasztrófa miatt, a magyar állam kárpótolja.
Azért van erre szükség - mutatott rá -, mert az akkori szocialista állami propagandagépezet a Szovjetunióban kiválóan működött: nem hozták azonnal nyilvánosságra a katasztrófa bekövetkeztét, sokáig eltitkolták a tényt. Magyarországon az állami és a pártvezetés hasonlóképp cselekedett, sokáig nem hívták fel a lakosság figyelmét a súlyos egészségügyi veszélyre.
Számos állami vállalat alkalmazásában álló magyar dolgozó (kamionsofőrök, buszsofőrök, pilóták) munkaadója utasítására Csernobilban, vagy a sugárfertőzött övezetben járt. Közülük sokan gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, többen sajnálatos módon elhunytak. Ezekben az esetekben a magyar államnak az eltitkolásban, a késői nyilvánosságra hozatalban felelőssége van - hangsúlyozta Szijjártó. Ezért a Fidesz arra kéri a kormányt, hogy - elismerve az államnak a csernobili katasztrófa magyar áldozataival szemben való felelősségét - hozza meg ezt a határozatot, és nyújtson be a kormány törvényjavaslatot arra vonatkozóan, hogy miként tudja kárpótolni az előbb említett körbe tartozókat - tette hozzá.
fidesz.hu