Csaknem egy órát vesztegelt az Intercity Szerencsnél
Intercity vesztegelt több mint háromnegyed órán át Szerencstől néhány kilométerre. A HavariaPress úgy tudja, hogy Mezőzomboron robbant le a magyar vasúttársaság büszkeségének számító Intercity járat, amely Nyíregyházáról tartott Budapestre.
Dátum: 2006-04-26 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:13.923446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem baleset történt a vonalon, csupán műszaki hiba lassította a forgalmat. Mivel a szerencsi pályaudvarról nem tudtak pótló mozdonyt küldeni, így az utasoknak közel egy órát kellett várniuk, mire újra elindultak. A MÁV tájékoztatása szerint az Intercity pótjegy árát csak azoknak az utasoknak fizetik vissza, akik Nyíregyházán, illetve Tokajnál szálltak fel a vonatra.
mno.hu - fidesz.hu