Avatás előtt a Himnusz-szobor Budakeszin
Az átadás előtti utolsó munkálatokat végzik a magyar Himnusz üzenetét kőből, bronzból és márványból újrafogalmazó szoborkompozíción Budakeszin, ahol május 7-én avatják majd fel a különleges művet - közölte az ünnepséget előkészítő szervező szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2006-04-26 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:15.824368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Himnusz üzenetének szoborkompozícióba foglalására V. Majzik Mária Magyar Örökség-díjas szobrászművész vállalkozott, a megvalósításhoz szükséges 40 millió forintot pedig közadakozásból gyűjtötték össze - mondta Hargitay András.
A több részből összetevődő kompozíciót a Szarvas téren állítottak fel az önkormányzat támogatásával. Az alkotás része 21 bronzharang is, amelyek egy beépített szerkezet irányításával az ünnepnapokon megszólaltatják Erkel Ferenc művének dallamait.
A kompozíció központjában egy több mázsás bronz Isten-alak áll egy félkör közepén, s ezen olvasható majd Kölcsey Ferenc költeményének minden egyes sora. Az alkotáshoz tartozik hét, egyenként négy méter magasságú kő is, amelyet a kivitelező, a Reneszánsz Rt. a süttői kőbányából szállított a helyszínre.
Az avatási ünnepségen a tervek szerint Gulyás Dénes operaénekes, a körzet frissen megválasztott országgyűlési képviselője énekel, és a budakeszi iskolák összevont kórusa is előadást tart.
Jelenleg a szobor környékének rendezését végzik, s a napokban kerül a helyére a két méter magas, súlyos, kitárt szárnyú bronz Isten-alak - hívta fel a figyelmet Hargitay András.
MTI - fidesz.hu