Halálos áldozata is van a dagesztáni vezetők elleni tüntetésnek
Legalább egy halálos áldozattal és két tucat sebesülttel járó összecsapás volt Dagesztánban egy déli körzet vezetőinek leváltását követelő mintegy hétszáz fős tömeg és a rendőrök között.
Dátum: 2006-04-26 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:18.311938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az utakat elzáró tüntető tömeg erőszakos szétkergetése után több mint hatvan résztvevőt letartóztattak. A biztonsági erők állítják hogy csak könnygázt és gumilövedékeket használtak a szerintük nem engedélyezett akció megakadályozására, de arra nincs magyarázat, hogy mitől kapott halálos, vagy rendkívül súlyos lőtt sebet több tüntető is.
Dagesztánnak néhány hónapja új elnöke van, akitől sokan a korrupció és a kaotikus viszonyok felszámolását várták, ehelyett rövid belül már a második nagyszabású zavargás tört ki.
Forrás: Magyar Rádió
fidesz.hu