Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Drágulnak a fővárosi strandok belépői

Már szombaton megnyitják a fővárosi strandok egy részét. Szinte az összes budapesti fürdőben száz forinttal emelkednek a belépőjegyek árai.


Dátum: 2006-04-26 18:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:19.924349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szombaton egyelőre a Palatinus és a Dagály fürdő nyit ki. Kiss Ferenc, a Budapesti Gyógyfürdő és Hévizei Zrt. osztályvezető-helyettese elmondta: szinte az összes fürdőben megemelték a belépőjegyek árait. Az elmúlt évhez képest általában 100 forinttal emelik a fürdők a jegyárakat, a Paskálban azonban 200 forinttal kerül majd többe a belépő.

Az ÁNTSZ idén nem ellenőrzi országosan a strandokat. A nyitás előtt csak a víz minőségét vizsgálják meg, a vízforgató és szűrőberendezések meglétét egyelőre nem, mert ezt az év végéig kell beszereltetniük a strandok üzemeltetőinek.

Forrás: Info Rádió

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek