A Magyar-Amerikai Frakció a magyarországi választásokról
A magyarországi választás történelmi szempontból vízválasztó volt Közép-Európában, mivel először fordult elő, hogy újraválasztottak egy hivatalban lévő kormányt - hangsúlyozta Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának rangidős demokrata párti tagja azon a tájékoztatón, amelyet a kongresszus Magyar-Amerikai Frakciója rendezett szerda este Washingtonban.
Dátum: 2006-04-27 07:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:21.751105, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A washingtoni törvényhozás Rayburn épületében. A magyar demokrácia állapota fél évszázaddal az 1956-os forradalom után címmel tartott tájékoztatón az elnöklő Tom Lantos kiemelte, hogy a választás a magyar szavazók józan politikai ítélőképességét dicséri, különös tekintettel arra a tényre, hogy több térségbeli ország ultranacionalista, populista, Amerika-ellenes irányba mozdult el. A Magyar-Amerikai Frakció társelnöki tisztségét betöltő képviselőn kívül a rendezvényen részt vett Simonyi András magyar nagykövet, Charles Gati, a Johns Hopkins Egyetem történész-politológus professzora, illetve a külügyi tárcától Jeff Krilla, a demokrácia és az emberi jogok ügyével foglalkozó osztály magyar származású vezetője, akinek a felmenői a XIX. század végén érkeztek az Egyesült Államokba.
Tom Lantos a fél évszázad során bejárt történelmi utat értékelve emlékeztetett arra, hogy az 1956-os forradalomról Washingtonban már két rangos megemlékezést is tartottak. A külügyminisztériumi rendezvényen a tárca vezetője, Condoleezza Rice mondott beszédet, a kongresszusin pedig, amire még nem volt példa, megjelent mind a két párt szenátusi és képviselőházi frakcióvezetője és George Bush amerikai elnök is, egyszerre tisztelegve az 1948-as és az 1956-os forradalom, illetve a vasfüggöny 1989-es megnyitásának emléke előtt.
Charles Gati politológus rövid történelmi áttekintésében a mostani magyarországi választás jelentőségét abban jelölte meg, hogy vele lezárult a rendszerváltoztatás. Rámutatott, hogy az Észtországtól Szlovéniáig húzódó térségben a kommunizmus bukása utáni 34 választás közül csak négyen választottak újra hivatalban lévő kormányt az átmenet nehézségei miatt. Különösen meglepő, hogy Magyarországon most olyan kabinetet tartottak meg a hatalomban, amely gyenge gazdasági teljesítményt nyújtott, és a legnagyobb GDP-arányos deficitet halmozta fel az Európai Unióban.
A rendezvényen jelen volt és röviden felszólalt Harry Wu, az Egyesült Államokban élő neves kínai emberi jogi aktivista, tiszteletbeli magyar állampolgár. Harry Wu (Hongda Wu) 1957-ben bírálta a Szovjetunió 1956-os magyarországi fegyveres beavatkozását, amiért 19 évet töltött fogolytáborokban. 1985-ben hagyta el Kínát és politikai menedékjogot kapott az Egyesült Államokban. Göncz Árpád köztársasági elnök 1996-ban Nagy Imre-emlékplakettel tüntette ki.
A rendezvény után a résztvevők fotókiállítást tekinthettek meg neves amerikai magyar személyiségekről.
Tom Lantos az MTI-nek nyilatkozva a magyarországi választást értékelve kijelentette: Magyarország európai ország akar lenni, egyben az Egyesült Államok jó barátja.
MTI - fidesz.hu