Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megölték Tárik al-Hásimi iraki alelnök nővérét

Ismeretlen fegyveresek agyonlőtték csütörtökön Bagdadban Tárik al-Hásimi iraki alelnök nővérét - közölte a belügyminisztérium és az alelnök pártjának két tisztségviselője.


Dátum: 2006-04-27 09:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:26.447745, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mejszún al-Hásimi már a második testvére az alelnöknek, aki ellen merényletet követtek el. Mahmúd nevű fivére életét április 13-án oltották ki.

A támadók egy mozgó BMW típusú gépkocsiból nyitottak tüzet az asszonyra a főváros egyik délnyugati negyedében, amikor testőre kíséretében éppen elhagyta otthonát. A testőr szintén meghalt a támadásban.

Tárik al-Hásimi alelnököt, aki szunnita arab, szombaton nevezték ki a nemzeti egységkormány megalakítása keretében. Az általa vezetett Iraki Iszlám Párt a szunnita politikai tömb legnagyobb formációja, és az első olyan szunnita párt volt, amely csatlakozott a szunniták felkelését remélhetően elsorvasztó iraki belpolitikai folyamathoz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek