Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Kreatív" elszámolások, megszorítások baljós árnya

Gyurcsány Ferencnek egy hónapon belül be kell ismernie: összeomlott a büdzsé. Ennek oka, hogy az EU az idén is visszautasíthatja az autópálya-építési költségek "kreatív" elszámolását.


Dátum: 2006-04-27 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:28.794817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ma kezdődnek a koalíciós tárgyalások Balatonőszödön a választásokon győztes MSZP és állandó partnere, az SZDSZ között. A hivatalos tájékoztatás szerint személyi kérdésekről később esik szó, most a programokról egyeztetnek. Miközben mind több elemző sürgeti a régi-új kormányt, hogy végre hozzon érdemi döntéseket a hatalmas államháztartási hiány csökkentésére, a miniszterelnök internetes blogjában a megszorítások baljós árnyát vetítette előre: Gyurcsány Ferenc szerint a tervezett reformok érdeksérelemmel járnak. A Magyar Nemzet információi szerint egyébként sem lesz képes teljesíteni a miniszterelnök ehéten megfogalmazott ígéreteit, miszerint az új kormány tartani tudja az idei költségvetést. Gyurcsány Ferencnek egy hónapon belül be kell ismernie: összeomlott a büdzsé. Ennek oka, hogy az EU az idén is visszautasíthatja az autópálya-építési költségek "kreatív" elszámolását.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek