Nyolcvan embert bocsátott el a Budapest Airport Zrt.
Nyolcvan dolgozót bocsát el a Budapest Airport Zrt. A társaság vezérigazgatója azt mondta: elsősorban a menedzsmenthez tartozó és adminisztratív munkát végző munkavállalóktól válnak meg. Chris Woodruff versenyképességi megfontolásokkal indokolta a döntést.
Dátum: 2006-04-27 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:31.223132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Budapest Airport vezetése januárban közölte a ferihegyi repülőteret üzemeltető társaság szakszervezeteivel és munkavállalóival, hogy az olcsóbb és hatékonyabb működés érdekében csökkenteni kell a dolgozói létszámot.
A társaság vezérigazgatója emlékeztetett: a szakszervezetekkel egyetértésben márciusban indították el az előrehozott nyugdíjazási, korai nyugdíjazási és önkéntes távozás programot.
Közölte: ezek keretében csaknem 190 munkavállaló jelezte távozási szándékát.
Chris Woodruff hangsúlyozta: Ferihegy Közép-Európa legdrágább repülőtere. Hozzátette: a mostani elbocsátások jelentik az egyetlen utat ahhoz, hogy hosszú távon a legtöbb munkahelyet őrizzék meg.
inforadio.hu - fidesz.hu