Bírósági értesítést kapott az Altus Rt.
A Somogy Megyei Bíróság postázta a Gyurcsány Ferenc kormányfő tulajdonában lévő Altus Rt.-nek, valamint a Humán-Jövő 2000 Kht.-nak azt a keresetet, amelyet a Legfőbb Ügyészség április 3-án nyújtott be a fővárosi, Szalay utcai ingatlanról kötött szerződés érvénytelenségének megállapítását kérve - értesült a Magyar Nemzet.
Dátum: 2006-04-27 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55498
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:31.530075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vádhatóság március végén jelentette be, hogy pert indít a Szalay utca 4. szám alatti ingatlan ügyében, mivel Gyurcsány Ferenc cége törvénysértés útján, az állam kárára gazdagodott egy csaknem százmillió forint értékű beruházással. A vádhatóság színlelt, a jó erkölcsbe ütköző ajándékozási szerződés jogcímén indított polgári eljárást. Mivel a jogszabályba ütköző szerződés semmis, a törvény szerint az eredeti állapotot kell helyreállítani, azaz visszakerülhet az állam birtokába a nagy értékű Szalay utcai ingatlan, amelyben jelenleg a Képviselői Klub is működik.
hirtv.hu - fidesz.hu