Súlyos kompbaleset Tanzániában
Meghalt 28 ember egy tanzániai kompbalesetben a Viktória-tavon egy helyi lap pénteki jelentése szerint, a rendőrség azonban úgy nyilatkozott, hogy még nem lehet tudni az áldozatok számát.
Dátum: 2006-04-28 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:44.162165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Mwanachi című helyi lap szerint a 28 halálos áldozatból nyolc a személyzet tagja volt. A rendőrség szóvivője elismerte a baleset tényét, azt is, hogy megfulladtak emberek, de azt állította, hogy nem tud részleteket az esetről. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a baleset mikor történt.
A Viktória-tavon gyakoriak a hajóbalesetek, mert a járművek általában túlterhelve közlekednek, és hiányosak a biztonsági intézkedések. A legnagyobb afrikai tavon történt, a mostanit megelőző legutóbbi balesetben száz ember halt meg.
MTI - fidesz.hu