Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A madárinfluenza elleni vakcina gyártását értékesíthetik

29 arab országban értékesítheti a madárinfluenza elleni vakcina gyártási eljárását egy iraki cég, a magyar gyártó jóvoltából. Az oltóanyagot az Európai unióban még nem szabadalmazták. Korábban már szóba került az is, hogy a gyártást eladják egy orosz cégnek.


Dátum: 2006-04-28 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:47.178459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iszlám világban a vallási előírások miatt nem ehetnek sertéshúst, így a fő táplálék a birka és a baromfi. Ezért a mohamedán országokra a madárinfluenza különös veszélyt jelent.

Pók Tibor, az IIG Holding szakértője elmondta: "Tudjuk nagyon jól, hogy a mostani módszerek szerint a megelőzésnek a fő lényege az állatok, a szárnyasok kiírtása, most el lehet képzelni, hogy ilyen esetben micsoda hihetetlen népélelmezési problémát okoz egy arab világban egy óriási, sok százmillió, vagy milliárdnyi szárnyas leölése."

29 arab országban értékesítheti a madárinfluenza elleni vakcina gyártási eljárását a Holding, amely az iraki Al-Dulaimi klán tulajdona.

Németh Zsolt, az Omninvest Kft. szóvivője kifejtette: "Magáncégként az Omninvest Kft. is előszeretettel lép kapcsolatba magáncégekkel. Természetesen megkaptuk az előzetes referenciákat a IIG Holding vonatkozásában, de a közös elgondolás, és a közös eszmék mentén úgy gondoljuk, ill. az eddigi eredmények is azt igazolják, hogy egy megfelelően megbízható céggel van dolgunk."

A technológiát kifejlesztő Omninvest szóvivője elmondta, hogy készterméket nem tudnak eladni, mert korlátozottak a gyártási kapacitásaik, és azok elsősorban a magyar lakosság ellátását szolgálják egy esetleges járvány esetén. A gyártási folyamat eladásáról több országgal is tárgyalnak, de konkrét eredmények még nincsenek, így azt sem lehet tudni, mekkora hasznot hoznak a magyar állam által több milliárd forinttal támogatott ciprusi off-shore cégnek.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek