Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

További változásokra van szükség az érettségi rendszerében

A Fidesz további változtatásokat tart szükségesnek az érettségi rendszerében, álláspontja szerint indokolt, hogy az államilag finanszírozott képzések esetében kizárólag az emelt szintű érettségi jelentsen belépési feltételt a felsőoktatásba - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Pokorni Zoltán, aki szerint felül kell vizsgálni az érettségi tárgyak számát is.


Dátum: 2006-04-28 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55553
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:48.397136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pokorni Zoltán a tavalyi, 2005-ös érettségi és felvételi botrányra emlékeztetve rámutatott, hogy az az Oktatási Minisztérium hanyagságának következménye volt: a vezetés nem biztosította az új érettségi lebonyolításához szükséges pénzt, nem ügyelt kellő mértékben a biztonságra és alkotmányellenesen szabályozta a felvételi pontszámítás rendszerét. A botrányból való kilábalást nehezítette, hogy a menet közben felmerülő problémákat nem megoldani, hanem eltitkolni akarták.

Kiemelte, hogy a 2006-ban felvételre jelentkezők száma azt mutatja, hogy a diákokat részben a tavalyi botrány, részben a felsőoktatás radikális, rosszul bevezetett átalakítása jelentős mértékben elbizonytalanította.

A politikus leszögezte, hogy magával a bolognai folyamattal a Fidesz egyetért, de az átalakítás módjának megválasztásával, a voluntarista, parancsszóval történő átalakítással nem. Rámutatott, hogy Európában ez példátlan: mindenütt sokkal nyugodtabb fejlesztéspolitika mellett döntöttek a kormányok, de értelemszerűen nem tiltották be a régit, rábízva a családokra és egyetemekre a változás módját.

Az elbizonytalanodás leglátványosabb jele a jelentkezők számának drámai csökkenése - szögezte le. Míg 2005-ben még 148 ezer, 2006-ban már csupán 132 ezer jelentkezési lapot adtak be a főiskolákra és az egyetemekre, noha Magyarország számára nagyon fontos érték, versenyelőny, hogy a fiatalok tanulni akarnak, családjaik ebben látják a felemelkedés útját. Az a kormány, amelyik ettől eltántorítja családokat, árt az országnak.

Elmondta azt is, hogy az Oktatási Minisztérium vezetői a csökkenést demográfiai okokkal próbálták magyarázni. Ezzel szemben tény - emelte ki -, hogy a jelentkezők száma még az adott évben érettségizők körében is csökkent: nagyjából ugyanannyi érettségizőből tavaly 53 ezer, míg idén csupán 47 ezer fiatal jelentkezett felsőoktatási intézménybe. A csökkenés több mint tíz százalékos mértékű.

Szintén a tavalyi botrány következményeként említette Pokorni Zoltán azt is, hogy jelentős mértékben, 26 ezerről 46 ezerre emelkedett az emeltszintű érettségi vizsgák száma. Ennek az a következménye, hogy a tavaly már az egekbe szökő ponthatárok tovább emelkedhetnek - tette hozzá.

Ugyanakkor a ponthatárok további emelkedése nem csupán a jelentősen emelkedő emeltszintű vizsgák miatt várható - emelte ki -, hanem azért is, mert 2006-ban tovább csökkent az államilag finanszírozott, egyetemi, főiskolai végzettséget adó képzési helyek száma. 2004-ben kétezer-ötszázzal, 2005-ben ötezer-ötszázzal, 2006-ban hétezerrel kevesebb diák kezdheti meg tanulmányait tandíjmentes főiskolai vagy egyetemi képzés keretében, mint 2003-ban. A kormány tehát három év alatt tizenötezer fiatalt kényszerített fizetős képzésre.

Az érettségi lebonyolításával kapcsolatban a kormány egy új típusú logisztikai rendszert, a tételek kiosztásának egy új rendjét alakította ki - mondta el, majd hozzáfűzte: a Fidesz bízik abban, hogy a rendszer kellő biztonságot nyújt a tétellopásokkal szemben.

Emellett maradtak még megoldatlan gondok - folytatta -, hiszen a kormány tavaly nem biztosított elegendő forrást és kellő erőt az érettségi sikeres lebonyolításához. Példaként hozta fel, hogy tavaly három megyénként egy ember volt felelős az emeltszintű érettségi lebonyolításáért, most kettő, s eközben továbbra is méltatlanul alacsony például a javítások díjazása.

A tételeket a jegyzők őrzik, ami elvben nagyobb biztonságot jelenthet - mondta el, de arra is rámutatott, hogy gondot okozhat ugyanakkor, hogy szintén ezekben a hivatalokban kell őrizni a választásokkal összefüggő dokumentációt, köztük a több millió szavazólapot.

Pokorni Zoltán reményét fejezte ki, hogy az érettségi vizsga lebonyolításában érintett tárcákat érintő lehetséges személyi változások, illetve a bársonyészékek megszerzésért folytatott verseny nem vonja el a figyelmet és az energiát az érettségi vizsga biztonságos lebonyolításától. A szülők, diákok, pedagógusok ugyanis joggal várják el, hogy a kormány minden anyagi feltételt biztosítson az érettségi biztonságos lebonyolításához, az érettségi vizsgán közreműködő pedagógusok megbecsüléséhez - tette hozzá.

Tekintettel arra, hogy az érettségi esetleges változtatásairól az esemény előtt két évvel korábban kell döntést hozni, ezért időben szükséges áttekinteni, hol kell módosítani a jelenlegi rendszeren - mondta el.

Hangsúlyozta, hogy a Fidesz továbbra is indokoltnak tartja, hogy az államilag finanszírozott képzések esetében kizárólag az emeltszintű érettségi legyen a belépési feltétel az egyetemekre, főiskolákra. Csak egy ilyen standard vizsga esetében - ahol a vizsgázók teljesítménye objektív módon összehasonlítható - van mód arra, hogy valóban a legtehetségesebb fiatalok tanulását támogassa az állam tandíjmentességgel. Továbbá felül kell vizsgálni, és racionális keretek között kell meghatározni az érettségi tárgyak számát. Nyilvánvaló ugyanis, hogy jó színvonalon nem biztosítható, hogy közel háromszáz-féle írásbeli tételsor legyen - tette hozzá.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek