Pápai enciklika magyarul
Magyarul is olvasható XVI. Benedek pápa első enciklikája a Vatikán honlapján - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodája az MTI-vel. Farkas Olivér, az Apostoli Szentszék hivatalos magyarországi kiadója, a Szent István Társulat igazgatója szerint első alkalommal fordul elő, hogy a világ egyik leglátogatottabb, a nagy világnyelvek mindegyikén olvasható internetes oldala egy pápai dokumentum magyar változatát is hozzáférhetővé teszi - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Dátum: 2006-04-28 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:49.038710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A honlapon (http://www.vatican.va), XVI. Benedek nevére klikkelve az enciklikák alkönyvtárban jelenleg tíz nyelven, köztük magyarul is elérhető a Deus caritas est, Az Isten szeretet. A Szent István Társulat gondozásban húsvét előtt megjelent könyv eddig 23 ezer példányban fogyott el.
Az utóbbi hónapok másik, nagy visszhangot kiváltó vatikáni publikációja, a katolikus egyház katekizmusának rövid összefoglalása, "kompediuma" hamarosan szintén megjelenik magyarul, és várhatóan a vatikáni honlapra is felkerül - írta Farkas Olivér közlésére hivatkozva a sajtóiroda.
MTI - fidesz.hu