Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A NATO nem csökkenti csapatai létszámát Koszovóban

A NATO nem tervezi Koszovóban állomásozó csapatainak csökkentését mindaddig, amíg be nem fejeződnek a tárgyalások az ENSZ-igazgatás alatt álló tartomány jövőbeni státusáról - állapodtak meg a szövetség külügyminiszterei pénteken.


Dátum: 2006-04-28 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:51.259420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A koszovói küldetés sorsát a NATO-tagállamok külügyminiszterei, köztük az amerikai diplomáciát irányító Condoleezza Rice, a Szófiában folyó nem hivatalos tanácskozásuk második napján, pénteken vitatták meg. James Appathurai, a NATO szóvivője elmondta, az volt az általános vélemény, hogy a koszovói NATO-csapatok létszámának a jelenlegi szinten kell maradnia a státustárgyalások befejeződéséig.

A NATO által irányított nemzetközi erő (KFOR) jelenleg 17 ezer főből áll, de a Pentagonra erős nyomás nehezedik, hogy csökkentse részvételét az ottani misszióban, mert az iraki háború és afganisztáni hadműveletek leterhelik az amerikai hadsereget.

A NATO 1999 tavaszán, megelégelve a szerbiai tartományban második éve tartó etnikai tisztogatást, légi hadjárattal kényszerítette rá Jugoszláviát, hogy elfogadja a koszovói béketervet, s a tartományba nyáron bevonult a KFOR, a közigazgatást pedig az ENSZ missziója (UNMIK) vette kezébe.

A Koszovó lakosságának 90 százalékát alkotó albánok a teljes függetlenséget akarják elérni az idén februárban Bécsben megkezdődött státustárgyalásokon, míg Belgrád az autonómiánál többet, függetlenségnél kevesebbet adna a tartománynak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek