Medgyessy új magyar hangja: Kiss Elemér
Az Áder János által Medgyessy Péterhez írt levélre általánosságokat és szóvirágokat tartalmazó válaszlevél érkezett Kiss Elemértől a Fidesz - Magyar Polgári Párt frakcióvezetőjéhez. Áder János továbbra is Medgyessy Pétertől szeretné megtudni, mit tesznek az EU-csatlakozással kapcsolatos négypárti egyezménynek megfelelően a magyar bérek felzárkóztatása érdekében.
Dátum: 2002-10-15 19:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5033
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:21.655104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Medgyessy Péter miniszterelnök úr részére
Miniszterelnöki Hivatal
1055 Budapest, Kossuth tér 1-3
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Sajnálattal vettem tudomásul, hogy az ország és a magyar polgárok jövőjét érintő kérdésekben Önhöz intézett levelemre, három napos gondolkodás után is csak a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter tudott válaszolni. Annál a ténynél, hogy a felvetett témákban Ön nem kíván állást foglalni, már csak az elszomorítóbb, hogy az Ön helyett nyilatkozó Kiss Elemér az általam feltett kérdésekre egyáltalán nem, vagy csak nagy általánosságokban próbál válaszolni.
Ezen túlmenően minisztere, a szocialista témakezelés hagyományainak megfelelően, olyan kérdésekre ad feleletet, amelyek el sem hangzottak.
Emlékeztetem, hogy a kormány által is aláírt négypárti megállapodásban Önök vállalták, hogy az Európai Unióhoz történő sikeres csatlakozásunk elősegítésére intézkedéseket hoznak a magyar bérek felzárkóztatása, valamint a magyar vállalkozók és gazdák versenyképességének javítása érdekében. Önhöz intézett levelemben többek között ezekre a kérdésekre vártam volna választ, ám mint kiderült, hiába.
A konkrét kormányzati intézkedések bemutatása helyett az Ön minisztere olyan dokumentumokra hivatkozik, amelyek csupán homályos szóvirágokkal leplezik a kormány koncepciójának teljes hiányát.
Remélve, hogy az Ön kormányának Kiss Elemér az egyetlen olyan tagja, aki a feltett kérdésekre nem ismeri a válaszokat, továbbra is várom a magyar polgárokat megnyugtató kormányzati intézkedéseket, valamint az Ön korrekt, tényszerű tájékoztatását.
Budapest, 2002. október 15.
Dr. Áder János
Frakcióvezető
Fidesz - Magyar Polgári Párt