Felavatták Németh László szobrát a II.kerületben
Felavatták Németh László szobrát pénteken Budapesten a II. kerületben. A Csíkszentmihályi Róbert által készített, a Pasaréti út és a Radna utca találkozásánál lévő téren álló alkotás az első egész alakos szobor az íróról.
Dátum: 2006-04-28 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:55.733240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Sokan úgy látták, és azt hiszem, jól látták, hogy Németh László világlátásának alapja a gyakran semmibe vett, lesajnált morális küldetéstudata volt. Nagy szerepet kapott ebben a közösség, a tágabb közösség, a nemzet és az egész emberiség szolgálata" - mondta az íróról Mádl Ferenc volt köztársasági elnök a szoboravatón.
Az ünnepségen többek között Csoóri Sándor költő emlékezett Németh Lászlóra, aki szerint, ha a mohácsi vész utáni történelmünkből kellene három olyan ember megneveznie, "aki minden történésznél és tudósnál jobban ismerte a magyarság sorskörülményeit, hajlamait és tragikumát", akkor ő elsőként Széchenyit, aztán Adyt és harmadikként Németh Lászlót említené. "Németh ugyanazt végezte el a tanulmányaival, mint Ady a verseivel" - hangsúlyozta.
A szobor felavatását követően többek között Németh László családja, a Németh László Társaság, a Magyar Írószövetség és a Fővárosi Önkormányzat helyezett el koszorúkat az emlékműnél.
Németh László első regénye, az Emberi színjáték 1929-ben jelent meg a Napkeletben. Egy évvel később Baumgartner-díjat kapott, amit azonban visszaadott. Később a rádió irodalmi osztályának vezetője lett. 1951-ben József Attila-díjjal tüntették ki Tolsztoj Anna Kareninájának fordításáért. 1957-ben Kossuth-díjat kapott. Negyven év, Horváthné meghal, Gyász, Sorskérdések, Emberi színjáték, Égető Eszter - a többi között ezek a művek írói munkásságának legkiemelkedőbb darabjai.
Özvegye kezdeményezésére 1987-ben alakult meg a Németh László Társaság. A hódmezővásárhelyi székhelyű szervezet célja az író szellemi hagyatékának gondozása, az irodalmi tudatba, a pedagógiai gondolkodásba való beépítése.
MTI - fidesz.hu