Papcsák Ferenc megóvja a választási eredményt
Papcsák Ferenc, Szabolcs-Szatmár - Bereg megye 5. választókerületének fideszes országgyűlési képviselője a 2006. évi országgyűlési választások első, illetve 2. fordulója során törvénytelenségek és jogszabálysértések sorát jelezte a Szabolcs-Szatmár - Bereg megyei Területi Választási Bizottságnak.
Dátum: 2006-04-28 19:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55581
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:42:57.246781, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Bizottság több esetben megállapította, hogy a szocialista színekben induló jelölt a választásokkal összefüggő jogsértést követett el: a szocialista polgármester kampánycsendet sértő szórólapokat terjesztett és szervezetten szállította a szavazó polgárokat, voksukat leadni.
Mivel a szocialisták által elkövetett jogsértések egyenként és összességében alkalmasak voltak arra, hogy a választási eljárás alapelveinek érvényre jutását kizárják, a választási eredményt törvénytelen módon befolyásolják, Papcsák Ferenc óvást nyújtott be a Megyei Bírósághoz, kérve a felülvizsgálatot, illetve a választási eljárás megismétlését.
Budapest, 2006. április 28.
fidesz.hu