Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hétfőig döntenek a szabolcsi 5-ös választókerület eredménye elleni óvásról

Hétfőre születik döntés a szabolcsi 5-ös választókerület eredménye elleni fideszes óvásról, de a határozat várhatóan csak kedden válik nyilvánossá - mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Iroda vezetője, a térségi önkormányzat főjegyzője szombaton az MTI munkatársának.


Dátum: 2006-04-29 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55594
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:01.134986, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szabolcsi 5-ös választókerületben Papcsák Ferenc, a Fidesz második helyen végzett jelöltje nyújtott be fellebbezést és óvást az eredmény ellen, a választás megismétlését kérve.

A Fidesz képviselőjelöltjének fellebbezési kérelmét az illetékes megyei bíróságnak három napon belül kell elbírálnia. Három naptári napról van szó, ami azt jelenti, hogy a bírósági döntés még az ünnepek alatt megszületik az ügyben - mondta Borbély Károly.

Hozzátette: a gyakorlatnak megfelelően a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság a honlapján hozza nyilvánosságra a választási ügyekben hozott ítéletét, s így a határozat várhatóan a május elsejei ünnep utáni első munkanapon, azaz kedden válik nyilvánossá.

Papcsák Ferenc a távirati irodának szombaton elmondta: a fellebbezését pénteken nyújtotta be a szabolcsi bírósághoz, s ennek alapján legkésőbb hétfőig megszületik a jogerős döntést az ügyben.

Hangsúlyozta, hogy az általa felvetett megközelítőleg negyven - szerinte - törvénysértő eset befolyásolta a választók döntését, ami természetesen kihatott a szavazás végeredményére.

Részleteket nem kívánt elmondani, egy esetet említett: az egyik "szocialista polgármester" személyét súlyosan sértő, valótlan dolgokat állított róla, "amely alapján a választó aligha a Fidesz jelöltjére voksolt".

Megjegyezte: a bíróság elbírálja az eseteket, s a döntést természetesen tiszteletben tartja majd.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek