Eddig nem változtattak az eredményen a külföldi voksok
99 százalékos feldolgozottságnál eddig egyetlen billegő szavazókörben sem fordult meg az eredmény a külföldön leadott, illetve a 109 kijelölt szavazókörben összesített szavazatok szerint. A külképviseleti szavazókörökből hazaérkező 102 urnát tegnap nyitották fel, majd szétválogatták a voksokat.
Dátum: 2006-04-29 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:02.134024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A helyi választási bizottságok már reggel óta számolják a szavazatokat, de a bizonytalan körzetekben eddig sehol sem fordult meg az eredmény. A száztizedik szavazókörben, Bács-Kiskun megye 2. számú választókerületében ma nem bontják fel az urnákat, mivel itt a helyi választási bizottság döntése szerint meg kell ismételni a szavazást. Az országgyűlési választások végeredményeit - a Kecskeméti választókerületen kívül - ma este hirdetik ki.
A külföldön leadott voksok 11 választókerületben változtathatják meg a végeredményt. Ezekben annyira szoros a verseny, hogy a sorrendet ezen szavazatok módosíthatják. A bizonytalan körzetek közül 2 választókerületben a legszorosabb a verseny. Bács- Kiskun megye 5. számú választókerületében - Kiskunfélegyházán - Endre Sándor a Fidesz-KDNP jelöltje mindössze 37 szavazattal vezet, itt még 579 szavazat várható.
Az adatok 100 százalékos feldolgozása mellett Győr Moson Sopron megye 3-as számú választókerületében az első helyen maradt Balogh József az MSZP jelöltje. A szavazatok 48,98 század százalékát szerezte meg. Második helyen a fideszes Szijjártó Péter végzett 122 szavazattal kapott kevesebbet a szocialista jelöltnél.
hirtv.hu - fidesz.hu