Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó Péter a szavazatok újraszámolását kéri

A szocialisták jelöltje, Balogh József nyert szoros eredménnyel a Györ-Sopron-Moson megyei 3-as számú választókerületben, ahol a második helyre került Szijjártó Péter, a Fidesz-KDNP a szavazatok újraszámolását kéri.


Dátum: 2006-04-29 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:03.041037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A külföldi szavazatok számára fenntartott szavazókör a szocialista jelöltnek kedvezett: Balogh József az április 23-i összegzés 54 szavazatnyi előnyét 127 szavazatra tudta növelni.

Szijjártó Péter az MTI-nek bejelentette: az érintett választókerületben a Fidesz a szavazatok újraszámlálásának elrendelését kéri a területi választási bizottságtól az érvénytelen szavazatok magas száma és a szavazatszámlálás során tapasztalt szabálytalanságok miatt.

A politikus elmondta: a külföldön leadott szavazatok megérkezéséig zárolt szavazóurnák egyikén a polgármesteri hivatalba történt megérkezéskor a szállítás előtt még ép záró címkék el voltak szakadva, ezért a Fidesz kezdeményezi az érintett urnában található szavazólapok érvénytelenítését.

Szombat kora délutánig összesen hét olyan választókerületben született végeredmény a tizenegyből, ahol az április 23-án megállapított kis különbség miatt matematikai lehetőség maradt az akkor kialakult sorrend megváltozására.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek