Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öt helyen újraszámolást, egyben ismétlést kezdeményez a Fidesz

A szavazatok újraszámolását kérik a Fidesz-KDNP jelöltjei öt olyan választókerületben, amelyben a nem hivatalos végeredmény szerint az MSZP-s jelölt szoros eredménnyel győzött - tájékoztatta Szijjártó Péter szombaton az MTI-t. A püspökladányi körzetben a második forduló megismétlését kezdeményezi a Fidesz.


Dátum: 2006-04-29 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55609
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:43:05.793451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus felsorolta, hogy Győr-Moson-Sopron megye 3-as számú választókerülete mellett, Bács-Kiskun megye 5-ös számú, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 8-as számú és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es számú választókerületében kérik a szavazatok ismételt összegzését. Szijjártó Péter elmondta ugyanakkor, hogy kérték a szavazatok újraszámlálását a szombati nyilatkozatában nem említett Pest megye 15-ös számú, ceglédi választókerületében is. Pest megye 15-ös számú választókerülete választási bizottságának elnöke, Szép Tibor az MTI-nek megerősítette, hogy beérkezett a Fidesz kérelme.

Ezekben a választókerületekben egészen kicsi a szavazatkülönbség az első és a második helyezett között, rendkívül magas az érvénytelen szavazatok száma és a párt delegáltjai "sok szavazatszámlálási szabálytalanságról tudósítottak", olyanokról, amelyek a végeredményt is befolyásolhatták - mondta a szóvivő.

Ezeken a helyeken is "több tízezer ember szavazott a Fideszre, és az ő véleményük tiszteletben tartása érdekében kezdeményezi a Fidesz a szavazatok újraszámolását" - indokolta a döntést Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy erre vonatkozó kezdeményezéseiket már benyújtották a választási bizottságokhoz.

A választás második fordulójának megismétlését kezdeményezi a Fidesz Hajdú-Bihar megye 6. számú választókerületében - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI-vel vasárnap. A szóvivő azt mondta, olyan bizonyítékok vannak a birtokukban, amelyek véleményük szerint indokolják a szavazás megismétlését a püspökladányi választókerületben. A bizonyítékokat kedden hozzák nyilvánosságra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek